191204 HíradóVideó: Regionális hírek, események:191204 Híradó
Forrás: Tatai Televízió, 2019/12/09 13:15

191204 HíradóTata Város Önkormányzata az idén elnyerte a Tehetségbarát Önkormányzat díjat, ami még több lehetőséget nyújt a fiatalok rendkívüli képességeinek kibontakoztatására, és az ezzel kapcsolatos programok megvalósítására. Legutóbb a művészeti, sport és tudományos területeken kimagasló helyi diákok mutatkoztak be a Piarista Rendházban.
Ülésezett a Tatai Kistérségi Szociálpolitikai Kerekasztal, ma délelőtt a Városházán. A felek három napirendet tárgyaltak, többek közt felülvizsgálták a járás településeinek Szociális Szolgáltatástervezési Koncepcióját.
1938. június 1-jével lett egy település Tata és Tóváros. A közigazgatási egyesítés eseményeiről, és az azt követő évekről számol be a legújabb helytörténeti kötet, amely egészen 1944-ig foglalja össze a legfontosabb történéseket. A könyv bemutatóját a városházán tartották, az új kiadványt a szerző, Ifj. Dr. Rabár Ferenc, a Kuny Domokos Múzeum történész-muzeológusa mutatta be.
Egy éves a forrás bevásárló közösség, a helyi termelők közvetlen piaca városunkban, ahol minden pénteken a térség kistermelői, gazdái várják friss áruval a vásárlókat. Hazánkban egyre több bevásárló közösség alakul, ahol akár heti rendszerességgel adhatják le megrendeléseiket a vevők, a házi készítésű sajtokra, húsárura vagy zöldségekre.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031