Két nappal a kijelölt idő vége előtt ért célba egy 1000 kilométeres távlovagló versenyen Homor Zsófia. A fiatal, tatai lovas első magyarként teljesítette a világ egyik legextrémebb ilyen típusú kihívását, a Mongol Derbyt. A versenyre már 10 éve a világ minden tájáról jelentkeztek lovasok, akik átlagosan napi 10-12 órát töltenek a nyeregben, még átszelik a mongol sztyeppét.
A változékony időjárás ellenére is sok érdeklődőt vonzott a hétvégén a hagyományteremtő szándékkal rendezett Cseke- nap. A tó neve napja alkalmából családi programokkal, koszorúfonással és álarc készítéssel várták a vendégeket, délután művészettörténeti sétán is részt lehetett venni.
17 fővel bővül a Kertvárosi óvoda kiscsoportja, mivel jövő héten már kezdődik a tanév, ezt hagyományosan több ráhangoló délelőtt előzi meg az intézményben. Így az új környezethez, könnyebben hozzászoknak a gyermekek. A kicsik ma még a szülőkkel együtt vehettek részt a foglalkozásokon.
Régi vágya teljesült a Tatai Atlétikai Klub Asztalitenisz Szakosztályának, egyik női csapatuk idén már az extra ligában versenyez, ami komoly előrelépés a korábbi évekhez képest. Ez ugyanis a legmagasabb magyarországi csapatbajnokság. A hölgyeknek 2 hét múlva indul a versenyszezon.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/13
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03