A tanévkezdéshez kapcsolódóan változások léptek életbe a helyközi menetrendekben- hívta fel a figyelmet a napokban a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. A szeptemberi bérletek már most érvényesek, a szakemberek ezzel a diákok eljutását igyekeztek megkönnyíteni a tankönyvosztásokra és az iskolakezdéshez kapcsolódó bevásárlások elvégzésére.
Nagy értékű adomány gyűlt össze a múlt hétvégi Agostyáni Búcsúban a Bergengócia Óvoda részére. Évek óta hagyomány, hogy a tombola felajánlásokból befolyt összeget az intézmény javára fordítják. Az adomány felhasználásáról mindig az adott év szükségleteit figyelembevétel döntenek az intézmény vezető, idén sportszereket készségfejlesztő játékokat fognak vásárolni a kicsiknek.
Véget ért a Kiszseni Iskola nyári tábora. Az intézmény Magyarországon elsőként kínált lehetőséget a szülőknek, hogy gyermekeik tudását a japán módszertan szerint fejlesszék. A program utolsó napján a gyerekek az emberi agy működéséről is tanultak, hiszen ennek az oktatási formának célja, a két agyféltekét egyformán, egyensúlyban terhelni.
Alakuló ülését tartotta a tatai Választási BizottságAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2025/07/13
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/08
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03
Tatai Televízió, 2025/07/03