Videó: Regionális hírek, események:190531 Híradó
A Tatai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete ülésezett ma reggel a Városházán. A költségvetést érintő kérdések mellet a résztvevők összegezték az elmúlt időszak eredményeit, és az idei esztendőre vonatkozó terveket is rögzítették. Június 16-án fúvószenekari találkozót szerveznek, amelynek részleteit is ma egyeztették.
Gerlingenből, Tata németországi testvérvárosából érkeztek ismét vendégek a városba. Az utat a Magyarországról kitelepített németek gerlingeni csoportja szervezte. A delegáció ma délután a dottóval járta körbe Tatát, megnézte a fővárost, a következő napokban pedig Zsámbékra, Tihanyba és Dunaalmásra is ellátogatnak.
Egy 1951-es határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját pedagógusnapnak nyilvánította. Hosszú évek óta hagyomány, hogy Tata Város Önkormányzata meghívja a városban tevékenykedő összes nevelőt, és megköszöni munkájukat.
Csatazajtól lesz hangos a hétvégén a tatai vár és környéke. A Patara programjai ma hivatalosan is elkezdődtek. A hagyományőrök látványos bemutatói mellett minden esztendőben népszerű most már a Deák Patara is, a táborok, állomáshelyek már a délelőtti óráktól várták a bátor csapatokat. A program célja egyben az is, hogy a fiatalok részletes ismereteket szerezhessenek, játékos formában a török korról.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2026/04/30
Tatai Televízió, 2026/03/27
Tatai Televízió, 2026/03/23
Tatai Televízió, 2026/03/23
Tatai Televízió, 2026/03/20