190521 HíradóVideó: Regionális hírek, események:190521 Híradó
Forrás: Tatai Televízió, 2019/05/22 09:45

190521 HíradóTatán szervezik a Ki a mester két keréken? elnevezésű kerékpáros verseny országos döntőjét. A kezdeményezés célja a gyerekek közlekedésbiztonságának fokozása, ismereteik bővítése, valamint kerékpáros ügyességi és szabályossági tudásuk fejlesztése. A két napos kihívás ma elméleti feladatokkal kezdődött.
Ismét üzleti reggelire várták a térségi foglalkoztatók vezetőit. A fórumsorozat a „Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben” című pályázati felhívásra született, melyre Tata Város Önkormányzata és a projekt konzorciumi tagjai sikerrel pályáztak. A konstrukció célja a területi különbségek csökkentése, és a minőségi humán közszolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása.
Az alvó Ariadné, az Asztragalosszal játszó lány, vagy a Vadkan. Három antik szobor a Szépművészeti Múzeum életnagyságú gipszmásolat gyűjteményéből melyek 2016-ig a Tatai Zsinagógában voltak láthatók. A szobrok költözése indította el a Tehnika Schweiz művészpáros kék terem című projektjét, melyből egy új kiállítás és egy film is született.
Két verses és két prózai műből kaphattak ízelítőt az Angyalok és Tündérek Galériában szervezett könyvbemutató vendégei. Balogh Anna írásait a Tatai Versbarátok Körének tagjai tolmácsolták.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Április »«
2024 Április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930