190205 HíradóVideó: Regionális hírek, események:190205 Híradó
Forrás: Tatai Televízió, 2019/02/13 10:45

190205 HíradóNyílt napra várták a szülőket a Vaszary János Általános Iskolában is. A város egyik legnagyobb létszámú tanintézménye kiegyensúlyozott hátteret biztosít a diákok számára. A délelőtti programon a szülők bepillantást nyerhettek a hétköznapokon folyó munkába, és megismerhették a leendő elsős osztályfőnököket.
A Tatai Református Gimnázium profiljához hozzá tartozik, hogy időről időre lehetőséget biztosít diákjai számára, hogy a tanulmányi versenyeken kívül más jellegű tevékenységekkel is bemutatkozhassanak tanáraik, diáktársaik előtt. Ezen a héten, intézmény tanulói adnak koncertet délutánonként.
Elnökségi, összekötői értekezletet tartott ma a Művelődési Házban a Honvéd Bajtársi Klub. A tagok közgyűlés tapasztalatai mellett február havi rendezvényeikre is felhívták a figyelmet, de az előzetes programtervekről is szó esett.
A Mátyás évhez kapcsolódva tavaly indult a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság új történelmi sorozata, amely az elmúlt hónapokban igen népszerűvé vált a tataiak körében. A legutóbbi alkalmon a Corvina könyvtárról hallgathattak előadást az érdeklődők.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031