A fagyok beköszöntével az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság az alábbi hasznos tanácsokkal szolgál a közkifolyók helyes téli használatával kapcsolatban. • A vízvételezés során legalább 1 vödör vizet (7-10 liter) szükséges kiengedni ahhoz, hogy utána az ürítő rendszer vízteleníteni tudja a közkifolyót. Ha legalább ennyi vizet nem engedünk ki, akkor a víztelenítés nem történik meg és elfagyhat a rendszer. • Tilos a közkifolyóval „játszani”, azaz egy kicsit megnyitni, úgy, hogy a víz bár megindul, de nem folyik ki! Ha a nyomókart lenyomjuk, minden esetben ki kell engedni a fent jelzett mennyiséget, hogy az elfagyás ne következzen be. • Ha a közkifolyó elfagyott, tilos azt tűzzel, gázlánggal, egyéb módon kiolvasztani! Ez további károkat okozhat, ami megnehezítheti, késleltetheti a javítását. • Tilos a közkifolyóra tömlőt csatlakoztatni, illetve tömlőn keresztül tölteni kannákat, edényeket, mert így az egész ivóvízhálózat elfertőződhet! Ennek az az oka, hogy a visszaürítés során a tömlőn keresztül a közkifolyó visszaszívhatja azt a vizet, ami az edényben van. Az ivóvíz élelmiszer! • Ha rendellenességet észlel a közkifolyó működését illetően, kérjük, jelezze az alábbi elérhetőségeken: Társaságunk teljes szolgáltatási területére vonatkozóan: Központi diszpécserszolgálat (0-24 óra): + (80) 22-42-42; + (48) 81-42-42. Mindannyiunk közös érdeke a települési közkifolyók rendeltetésnek megfelelő használata a téli időszakban is, ezért megköszönjük Felhasználóink együttműködését. Tisztelettel: ÉRV. Zrt.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
TV Eger, 2024/01/16
TV Eger, 2024/01/16
TV Eger, 2024/01/16
TV Eger, 2024/01/16
TV Eger, 2024/01/16