A gyanú árnyékában 2017-02-27Videó: Mozielőzetesek, TV műsorok és sorozatok:A gyanú árnyékában 2017-02-27
Forrás: RTL Klub, 2017/02/27 23:30

A gyanú árnyékában 2017-02-27Kürtösy Erika Budapesten él második férjével, Szobota Jenővel és az első házasságából született lányával, Jankával. Egy napon Erika tiltakozása ellenére odaköltözik hozzájuk a férje első házasságából született lánya, Rita, akit Erika ki nem állhat. Véleménye szerint a lány önző és egy igazi bajkeverő, de férje nem hagyja magát eltéríteni döntésétől, így a lány beköltözik. Erika legnagyobb döbbenetére Janka és Rita, akik korábban sosem jöttek ki jól egymással, most nagyon gyorsan összeszoknak. Amíg Jenő örül annak, hogy az együttélés láthatóan nagyon jól működik, Erika gyanakvóan figyeli a mostohatestvérek közötti viszonyt és lánya megváltozott viselkedését. Amikor Rita egyre több hazugságba keveri lányát, Erika úgy dönt, hogy kideríti, Rita mivel tartja sakkban a lányát, ám arra, ami kiderül, egyáltalán nem számított. Amikor elmondja férjének, amit megtudott, kis híján a házasságuk is tönkremegy.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

Kapcsolódó videók
megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031