Kondor Katalin az egyik kakukktojás Az első influenszerek című sorozatban, hiszen bár sokan ismerik a televízióból, de ő egyértelműen rádiósnak tartja magát. Még egyetemistaként gyakornokként dolgozott a Rádiónál, aminek 1972-ben lett a belsős munkatársa. Hivatalos belépése után 29 évvel, 2001-ben a Magyar Rádió elnöke lett. Bár hangsúlyozottan csak külsős volt a Magyar Televízióban, mégis ismertsége szempontjából meghatározó volt az a közel 10 év, amikor a Szabadság téren dolgozott.
Kondor Katalin elmeséli, hogy miért volt különleges a Polgár Dénes, majd később Hajdú János vezette A Hét című műsor, ahol először dolgozott a televízióban. Beszél a politikai hírműsorok jelentőségéről a rendszerváltás környékén. Felidézi az egykori Panorámát, a Külpolitikai Főszerkesztőséget, és annak vezetőjét Chrudinák Alajost. Elmondja, hogy miért tartja elfogadhatatlannak, ha valaki nem fogalmaz érthetően, vagy nem beszél szépen a médiában.
A TELJES EPIZÓD MEGTEKINTHETŐ AZ AMC MIKRO ALKALMAZÁSBAN!
ÚJ EPIZÓD MINDEN HÉTEN CSÜTÖRTÖKÖN!
Az app az alábbi linkekről tölthető le:
Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.amcnetworks.microhun&hl=hu&gl=US
App Store: https://apps.apple.com/hu/app/amc-mikro/id1541859533Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Spektrum TV, 2024/05/14
Spektrum TV, 2024/04/25
Spektrum TV, 2024/04/23
Spektrum TV, 2024/04/12
Spektrum TV, 2024/04/09
Spektrum TV, 2024/04/09
Spektrum TV, 2024/03/29
Spektrum TV, 2024/03/29