Vágó István, vagy ahogy korábban ismerték, a Kvízmester. 1976-tól dolgozott a Magyar Televízióban. Elsősorban olyan vetélkedők kötődnek a nevéhez, mint a Fele sem igaz, a Van benne valami, a Mindent vagy semmit, vagy később a Legyen Ön is milliomos. A vetélkedő műfajon kívül közreműködött zenei műsorokban, de ő készítette a magyar nyelv használatával foglalkozó Álljunk meg egy szóra című sorozatot is. Generációjából ő az, akit a legtovább alkalmaztak a kereskedelmi televíziós világban.
Vágó István elmondja, hogy milyen a jó kvízműsorvezető, meddig kell segíteni a játékost, és mikor kell elbizonytalanítani. Beszél arról, hogy miért voltak izgalmasak a látványelemek nélküli vetélkedők a 70-es, 80-as években, de azt is megmagyarázza, hogy miért kellett másfajta feszültség ugyanebben a műfajban a kereskedelmi televíziókban. Szóba kerül többek között a Van benne valami, és kiderül, hogy melyik részét szerette legjobban annak a játéknak, de elárulja azt is, hogyan alakította ki karakterét a Legyen Ön is milliomosban.
A TELJES EPIZÓD MEGTEKINTHETŐ AZ AMC MIKRO ALKALMAZÁSBAN!
ÚJ EPIZÓD MINDEN HÉTEN CSÜTÖRTÖKÖN!
Az app az alábbi linkekről tölthető le:
Google Play: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.amcnetworks.microhun&hl=hu&gl=US
App Store: https://apps.apple.com/hu/app/amc-mikro/id1541859533Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Spektrum TV, 2024/05/14
Spektrum TV, 2024/04/25
Spektrum TV, 2024/04/23
Spektrum TV, 2024/04/12
Spektrum TV, 2024/04/09
Spektrum TV, 2024/04/09
Spektrum TV, 2024/03/29
Spektrum TV, 2024/03/29