Videó: Hírek, hírvideók, aktuális események, politika, belföld és külföld:Magyar Örökség Díjátadó - Gergely Ferenc orgonaművész tiszteletére ...19.
Forrás: Közéleti Gazdasági Krónika, 2018/03/25 16:15
Magyar Örökség kilencvenedik díjátadó ünnepségét tartották 2018. március 24-én a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Magyar Örökség Díjat kapott Gergely Ferenc orgonaművész. Laudátor: Tardy László, Liszt Ferenc és Magyar Örökség-díjas kántor-karnagy.
Gergely Ferenc orgonaművész, aki visszaadta a kántori és orgonista hivatás méltóságát. Pályakezdéséről így vall: „Engem már kisgyermek koromban körül vett a zene. Szüleim zongoráztak, gyakran egyházi énekeket is. Az orgona hangja óriási hatással volt rám, már kisfiú koromban addig ki nem jöttem a templomból, amíg az orgona szólt.” (Csodák között élünk. Új misszió, Miskolc, 1990 ) A pesti bencés gimnázium énektanára, Szekeres Ferenc – amikor meghallotta, hogy az iskola harmóniumán saját kísérettel játszik énekeket, - zongorára kezdte tanítani. De őt igazából az orgona vonzotta. Járta a fővárosi templomokat, legtöbbször a „pesti ferencesekhez néztem be, ahol egy fővárosi vámtiszt, Richter Géza volt a kántor” emlékezik vissza. Ő kedvesen fogadta az érdeklődő gimnazistát, és maga mellé ültette az orgonapadra. Egy váratlan „beugrás”, majd Richter kántor úr halála után, 1931 január elsejétől - 17 évesen – elvállalta a kántorságot. Mivel a kántori szolgálat abban az időben főleg a reggeli órákban volt, magántanulóként folytatta a gimnáziumot.
1933-tól a Zeneművészeti Főiskolán orgonát és egyházzenét tanult, közben több pesti templomban is orgonált. Néha taxival vitték egyik templomból a másikba, mivel játéka már akkor is egyéni és lélekemelő volt.
1942-ben kapott középiskolai énektanár, orgonaművész és tanári diplomát. A kántori hivatás mellé így társult a tanári és orgonaművészi hivatás. 1943-ban a Nemzeti Zenede alkalmazta, rá egy évre megnősült. Lászlófi Erzsébet tanítónővel kötött házasságából két gyermek született, Antal (1945) és Andrea (1946 ). Ekkor lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. Itteni munkája mellett 1948-tól óradíjasként tanított a Zeneművészeti Főiskolán is, ahová 1969-ben került át „egyetemi tanári” besorolással.
A Zeneakadémia Egyházzenei Tanszakának megszüntetése után (1949) Werner Alajossal együtt segítette a katolikus kántorképzés elindulását. A Budapesti Nyári Kántorképző tanáraként 1950-től közel fél évszázadon át generációkat nevelt nemcsak az istentiszteleti orgonálás technikájára, hanem lelkiségére is. Akik nála tanulhattak, akár a Zeneakadémián, akár a kántorképzőben, máig büszkén vallják: „az én mesterem Gergely Feri bácsi volt.” Ösztönözte növendékeit: arra törekedjenek, hogy hallhatóvá tegyék azt, amit a szerző a művel jelezni, üzenni kívánt!
A tanítványok felmehettek tanárukkal a Ferences templom karzatára, és ott megfigyelhették, miként használja a hangszert a liturgia különböző pillanataiban. Más regisztrációt alkalmazott az ünnepi miséken, amikor a templomot a hívek megtöltötték, és mást amikor kevesebb ember énekét kellett kísérni. Az énekek előjátéka mindig miniatűr improvizáció volt az ének dallamából szőve, így a hívek már előre érezhették a tempót, hangmagasságot, a zenei karaktert. Külön élmény volt a hallgatóság számára a szertartást befejező orgonajátéka. Ilyenkor ritkán játszott megkomponált darabot, hanem hosszabb, a nap liturgikus vagy ünnepi jellegét magába sűrítő, akár 8-10 perces improvizációt is játszott a hallgatóság ámulatára és örömére. Szeretnék hivatkozni egy személyes emlékre: 1986 őszén a Challanger űrhajó katasztrófája után gyászmise volt a Mátyás templomban Gergely Ferenc közreműködésével. A szertartás végén a templom orgonáján feldübörgött a földtől elszakadó, az ég felé törő, egyre távolodó, majd hirtelen darabjaira hulló rakéta zenei képe. Percekig döbbenten álltunk, hiszen a zene varázsa szinte a tragédia részeseivé tett bennünket.
A ritka alkalmak egyike volt az október 6-i gyászistentisztelet, amikor kész kompozíciót adott elő. A Ferences templomban már a 20 század elejétől ezen a napon emlékeztek meg a kriptában eltemetett gróf Batthyány Lajos miniszterelnökről. A szertartás végén minden alkalommal eljátszotta Liszt eredetileg zongorára komponált „temetési” gyászzenéjét, a Funerailles-t. Ilyenkor a jelenlévők úgy mentek haza, mintha Liszt egyik legremekebb orgonadarabját hallották volna.
Személyes példája sokakat vonzott a kántori és az orgonista pálya felé. Az egyéniségén, a feladatokhoz való hozzáállásán átsütött, hogy az ő igazi megbízója nem egy egyházi vagy világi intézmény, hanem a teremtő Isten. Őt kereste és őt közvetítette játékával, akár egy Szent Vagy! Uram éneket, akár Bach valamely korálelőjátékát, vagy Liszt Weinen, klagenjét játszotta - és akkor is, mikor lélekből fakadó rögtönzéssel emelte hallgatóit az ég felé. Ez és a mindenkor megnyilvánuló alázata, szerénysége emelte őt példaadó emberi méltósággá.
Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
