Jövő tavasszal, vagy legkésőbb nyár elején várható a Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda új fürdőegységének megnyitása. A több mint hárommilliárdos beruházás alapkövét és az időkapszulát január 26-án tette le Tarlós István főpolgármester, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője és a Budapest Gyógyfürdői És Hévizei Zrt. (BGYH) vezérigazgatója, Szőke László.
Tarlós István szerint az alapkőletétellel újabb jelentős állomásához érkezett a főváros fürdőfejlesztési programja, ugyanis a fejlesztésnek köszönhetően Budapest egy újabb, egész évben nyitva tartó fürdőegységgel gazdagodik. A főváros és a BGYH vezetésének nem titkolt célja, hogy megőrizze és folyamatosan továbbfejlessze Budapest gyógyfürdőit és strandjait.
A főváros és a BGYH most bejelentett szolgáltatásbővítő beruházásának célja kettős: a tervezett épület egyrészt a lakosság színvonalasabb kiszolgálását kívánja szolgálni wellness részleggel, szaunavilággal, gyerekparadicsommal, valamint étteremmel, másrészt otthont nyújt a sportolók, elsősorban az utánpótlás részére.
Szőke László elmondta hét szinten épül meg a fürdő, összesen hétezer négyzetméternyi fürdőterületet építenek be tizenegy medencével. A strand három szabadtéri medencéje is megmarad. A fürdő egyik éke lesz egy Barcsay Jenő által készített mozaik, amelyet a hamarosan lebontandó régi újpesti fürdőből hoznak át.
A kivitelezést a Kalotherm Építőipari Zrt. végzi el.
Készítette: Krónika Videómagazin. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!