Jelen pillanatban egyetlen érvényes népszavazási kezdeményezés van a Nemzeti Választási Iroda épületében – mondta az NVI előtt tartott sajtótájékoztatóján Nyakó István.
A szocialista politikus természetesen arra utalt, hogy az általa beadott - az MSZP által kezdeményezett - kérelem az egyetlen, amelyet az ismert bizonyítékok alapján érvényesnek lehet tekinteni.
Nyakó István a pénteken a sajtóban megjelent felvételekre hivatkozva közölte: egyértelmű, hogy Erdősi Lászlóné és a fekete kedden az NVI-nél összegyűlt kigyúrt fiatalemberek együttműködtek, közöttük akarategyezség volt. Társtettesi minőségben hajtották végre azt a feladatot, ami valakik, valahol megrendeltek – jelentette ki a politikus, hozzátéve.
Március 3-án a Kúria már döntött Nyakó István kérelmével kapcsolatban: bűncselekmény történt, de nem mutatható ki az akarategyezség. A politikus szerint ez azért lehetett így, mert a Kúriának nem állt módjában megnézni az azóta az egész ország által látott felvételeket, de kérdés, hogy miért nem, pedig ezek bemutatását mind Nyakó, mind a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) MSZP által delegált tagja is kérte.
A szocialista politikus kifogásolta azt is, hogy bár ő március 2-án kikérte a felvételeket, azokat csupán 17-én kapta meg, miközben előző nap lejárt a Kúriához beadható felülvizsgálati kérelem határideje.
Miért titkoltak el bizonyító erejű felvételeket, miért nem mutatták be őket az NVB ülésén, és miért kellett 14 nap, hogy a kérvényező megkapja a felvételeket? – vetette fel a közérdekű kérdéseket Nyakó István, aki kérdéseket szegez Patyi András NVB- és Pálffy Ilona NVI-elnöknek. A sajtótájékoztató után átadott borítékok az említetteken kívül más kérdéseket is rejtenek, például, hogy tettek-e rendőrségi feljelentést, illetve hogyan kívánják visszaállítani a jogszerű állapotot.
Márpedig a magyar közvélemény szerint a jogszerű állapot az, hogy az NVI épületében egy érvényesen leadott kezdeményezés van, az pedig az enyém – jelentette ki Nyakó István.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
MSZP, 2025/06/20
MSZP, 2025/06/18
MSZP, 2025/06/17
MSZP, 2025/06/17