A Magyar Kormány a háttérben már akkor az út szélén hagyta a devizahiteleseket, amikor aláírta az EBRD paktumot 2015. február 9-én. Az EBRD-paktumnak nevezett kétoldalú szerződést Orbán Viktor a devizahitel csalás áldozatai háta mögött kötött meg, a bankvilág érdekeit kiszolgálva az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) és az Erste Csoporttal. Akkor Orbán Viktor úgy kommentálta, hogy „a magyar gazdaság történelmi pillanathoz ért a mai nappal”.
A devizahitelesek nevében azt tudom mondani, hogy ezen a napon a kormány történelmi árulást követett el velük szemben, ugyanis az EBRD-paktum kimondja azt, hogy a devizahiteles törvényeket úgy kell meghatározni, hogy a profitábilitást a bankoknak biztosítsa, vagyis tilos egy olyan törvényt életre hozni, ami a bankok profitját negatív irányba mozdítaná elő, ezen kívül pedig még rendelkezik arról, hogy tilos kilakoltatásokat megakadályozó törvényeket hozni.
A Mi Hazánk Mozgalom követeli, hogy mondják föl az EBRD paktumot mielőbb, ez lenne az első lépése annak, hogy legyen végre igazságtétel a devizások ügyében és minden banki károsultnak! Ideje, hogy a kormány az állampolgárait védje és ne az idegen hátterű bankok érdekeit nézze és ne tekintse őket érinthetetlennek.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!