Hazudott Szijjártó Péter a gödi akkumulátorgyár bővítéséről!
Még tovább bővül a Samsung-gyár területe?
Az atlatszo.hu a koreai sajtóra hivatkozva a napokban megírta, hogy Gödön a Samsung a folyamatban lévő második bővítési ütemet követően egy harmadik gyárat is készül létesíteni. Ennek veszélyére a Párbeszéd – ZÖLDEK az ellentmondásos vízellátási adatokra alapozva már januárban figyelmeztetett! Az új bővítés ügyében az RTL megkereste a külügyminisztériumot, a minisztérium válasza szerint nincsen szó arról, hogy a Samsung „a meglévő területén kívül bármilyen további gyárépítést tervezne”.
Ez azonban két okból sem feltétlenül felel meg a valóságnak. Egyrészt a harmadik üzemegység akkor is új bővítésnek számít, növekvő vízigénnyel (épp az ezt kielégítő megmagyarázhatatlan vízvezeték-kapacitás alapján jutottam arra már januárban, hogy bővítésre lehet számítani), növekvő zaj- és levegőszennyezéssel, egyre nagyobb forgalommal, ha az a Samsung SDI gyárterületén belül valósul meg.
Másfelől különös módon a napokban a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás érdekében kisajátított 3 földrészletet, amelyeknek Pest vármegye lett a tulajdonosa. Mit ad Isten, ezek pont a Samsung meglévő területe mellett lévő földek. Hogy a megyének mi szüksége van ezekre a földterületekre, arra nincs egyelőre értelmes magyarázat. Ha csak az nem, hogy a kisajátított terület végül valahogy a Samsung tulajdonába kerül át, ahol a gyár további bővítéseket valósíthat meg, vagy a hozzá kapcsolódó infrastruktúra (vízvezeték, utak, villanyvezetékek, trafóház stb.) helyezhető el! Ráadásul az érintett terület egy része erdő, egy ott megvalósuló beruházás, akár gyárbővítésről, akár infrastruktúrafejlesztésről van szó, jelentős zöldfelület-pusztulással is jár!
A Párbeszéd – ZÖLDEK szerint véget kell vetni annak, hogy a gödi Samsung és az egész akkumulátoripar ilyen trükkös módon, a helyi lakosság tájékoztatása nélkül, sokszor a törvényi kereteket is semmibe véve települ be az országba!
Átláthatóság, részvétel, a törvények betartása és betartatása – szerintünk ezek a minimumfeltételei annak, hogy egyáltalán szóba jöhessen egy akkumulátoripari létesítmény telepítése bárhol az országban!
Csatlakozz hozzánk! https://actionnetwork.org/forms/csatlakozz-hozzank
További naprakész tartalmakért látogass el weboldalunkra: https://parbeszed.hu/
Kövess minket Facebookon: https://www.facebook.com/parbeszedzoldek
TikTokon: https://www.tiktok.com/@parbeszed
és Instagramon is: @parbeszed_zoldek
#PárbeszédZÖLDEKAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Párbeszéd, 2024/05/19
Párbeszéd, 2024/05/19
Párbeszéd, 2024/05/18