Minden tiszteletünk a szeptember 1-jei tanévnyitón felsorakozó pedagógusoknak, és együttérzésünk a diákoknak: valamennyien alulfinanszírozott, munkaerőhiányos, túlterhelt, hazug rendszerben állnak a katedra elé, illetve ülnek be az iskolapadba. Az oktatás ma Magyarországon – az Európai Unióban különleges módon – megtűrt ágazat, amelynek irányítója a parancsuralommal kormányzó belügyminiszter. Pintér Sándor nevéhez fűződik az úgynevezett státusztörvény, helyesebben a bosszútörvény, amely közös nevezőre hozta a pedagógusokat, a szülőket, a diákokat, az oktatási szakembereket és a társadalom legkülönbözőbb rétegeit abban: szinte minden elemében elfogadhatatlan. Túl a pénztelenségen és minden más hátráltató tényezőn, a ma iskolarendszere – noha a világ folyamatos mozgásban van – évtizedek óta ugyanazt a tananyagot közvetíti; ha változik is valami, az legfeljebb az Orbán-rendszer ideológiai indítékaiból fakad. „Soros kapcsolás” helyett újabban „elágazás nélküli áramkör” szerepel a hetedik osztályos fizikatankönyvben, és ez csak egy példa az elmúlt tizenhárom év „legfontosabb” módosításaiból. Csoda-e, ha a túlterhelt gyermekek már tanév elején elfáradnak, motiválatlanokká válnak – nincs innováció, nincs kapcsolat „a mával”, az élő kultúrával, a tudományos, digitális forradalom adta változásokkal.
A magyar oktatási rendszer nem fordít figyelmet a diákok igényeire, szükségleteire, és nem csupán eltagadja, hanem elhazudja a valóságot. Utóbbi kapcsán elég a fideszes-kereszténydemokrata hazugsággyár adófizetői tízmilliárdokból sulykolt állítását fölemlíteni, amely szerint „Brüsszel miatt nincs pénz pedagógusbéremelésre” – holott maga Rétvári Bence államtitkár ismerte el a parlamentben, hogy azt a magyar költségvetésnek (mi másnak?) kellene állnia.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy még mindig vannak olyan pedagógusok, akik a hátukon viszik az oktatást; akik éjt nappallá téve igyekeznek – a hagyományos tananyagokra és megközelítésekre építve – az új tudásokhoz igazítani a mindennapokat. De már ők sem maradnak sokáig, legalábbis az évek óta tartó pályaelhagyási, nyugdíjba vonulási statisztika rémisztő – jelenleg is több ezer pedagógusi állás betöltetlen –, ahogyan az utánpótlás sem érkezik „hosszú, tömött sorokban”, sőt.
Ha Orbán Viktor anno nem futballista, hanem tanár akart volna lenni, ma az oktatás jó eséllyel nemcsak önálló minisztériumként látja el feladatait, hanem: stratégiai ágazat. Gazdagon felújított iskoláink lennének (stadionjaink lettek), jól fizetett pedagógusaink volnánk (nevenincs légiósok botladoznak), korszerű tananyagból meríthetnének a gyermekek (itt egál: a magyar futballban sincs szellemi innováció, frissülés, csak tömérdek adófizetői pénz).
A Párbeszéd – ZÖLDEK hosszú évek óta bombázza az oktatásirányítást a köz érdekét szolgáló, szakmailag kontrollált, pénzügyileg megalapozott törvény- és határozati javaslatokkal, ám a tudásellenes rezsim megfontolásra se méltatta őket. Az a legkevesebb, hogy szeptember 1-jén is ott állunk majd a pedagógusok, a diákok és a szülők mellett, és azért dolgozunk, hogy olyan országban élhessünk, ahol a hatalom nem elnyomandó ágazatként tekint az oktatásra, hanem úgy, mint közös jövőnk zálogára.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Párbeszéd, 2024/11/05
Párbeszéd, 2024/06/09
Párbeszéd, 2024/06/07
Párbeszéd, 2024/06/05