Amerika egyes, Gyurkabácsi emberi által uralt vidéken már nincs kockázata a fegyveres rablásnak. Ha a megfelelő kisebbséghez tartozik az elkövető, azonnal kiengedik az előzetesből, büntetést pedig nem is kap a tettéért. Sőt, a Soros által támogatott, az ő kampánykeretének terhére megválasztott ultraérzékeny és hiperprogresszív ügyészek vádat sem emelnek ellenük. Emellett nyugodtan lehet kábítószert terjeszteni és lopni. Darrell Brooks is egy ilyen ügyésznek köszönhetően került szabadlábra, hogy utána tömeggyilkosságot hajtson végre egy karácsonyi vásáron.
Egyre nagyobb a morgás az összefogás táborán belül az ellenzéki előválasztást behúzó Márky-Zay Péter miatt. A vágyott vidéki, keresztény-konzervatív szavazók megszólítása helyett a fix körzeteket sikerült eddig döntetlenre rontaniuk vele. A selyemzsinórt már megkapta, a Hobbista viszont elmesélte, hogy egy másik klasszikus megoldással is dolgoznak az ellenzéki pártok, Sztálin halálát próbálják megismételtetni Márki-Zay Péterrel.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!