menü

19 14:15

Kieselbach Galéria - Kis magyar snassz és neociki - Könyvbemutató, kiállítás megnyitó
“Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde” (Gogol)
Megjelent 2021. május 19-én, Szalai András Kis magyar snassz és neociki.című könyve. A kötet a szerző több évtizedes gyűjtésének eredményeként 850 fotóval, alapos tanulmányokkal és képelemzésekkel mutatja be a hazai épített környezet jellegzetes vizuális „bakugrásait”, a mindenki által ismert „buhera” egyszerre szórakoztató és mélyen elgondolkodtató remekműveit. Megrázó hatású környezet-kulturális és építészeti szeánsz – csak erős idegzetűeknek! A könyv a Kieselbach Galéria támogatásával, az SBS Kft kiadásában jelent meg és online rendelhető.
Az élvezetes stílusban megírt, hatalmas ismeretanyagot megmozgató kötet építészettörténeti alapmű, de jóval több is ennél. A 20. századi magyar identitás alapkérdései fogalmazódnak meg benne: a túlélés képessége, az otthonteremtés vágya, az alkotás illúziója, a hiány talaján termett leleményesség és a bumfordi kreativitás éppen úgy végigvonul a könyv lapjain, mint a kényszerű megalkuvás, a minőség iránti közömbösség és a köztulajdon határait feloldó, az erkölcsi kereteket lazító „szerzés” általánossá váló attitűdje. Szalai Andrásnak köszönhetően mindez úgy kerül bemutatásra, hogy a magára hagyott közösség egykori, tétova gyarlóságaira ma már megértéssel, sőt elfogadó szeretettel tudunk rátekinteni. Ez a könyv az elmúlt fél évszázad Magyarországának végtelen értelmezési lehetőséget kínáló látlelete: egyszerre kínálja az önfeledt nevetés és a mély magunkba nézés felszabadító élményét. Ez a könyv a kis magyar snassz és neociki vizuális kisenciklopédiája azt idézi meg, amikor a buhera szelleme elszabadul és minden szinten működésbe lép.
Kieselbach Tamás: Ha visszagondolok, a szocialista valóságból kilépni akaró, állandó Nyugatra vágyásom mögött döntő részben vizuális és működésbeli tapasztalások húzódtak meg – Hegyeshalom után zöldebb a fű, az ereszcsatornában lefolyik az esővíz, nem rohad el a fal, precízek a csomópontok, és a gázcsövek nem erőszakolják meg a homlokzatokat. A látványt utáltam, amiben testet öltött a kor kényszerű igénytelensége. Azóta sok minden megváltozott. Ma már tudom, hogy a kicsorbult élek, a hanyagul megoldott illesztések és az örökös bütykölés mögött mi magunk vagyunk. Hogy semmi sem mesél hitelesebben a szocializmus évtizedeiről, megtört és összezavart identitásunkról, a magára hagyott közösség tétova bizonytalanságáról, mint ezek a látszólag értéktelen, jelentés és jelentőség nélküli építészeti részletek és használati tárgyak. Ha mindezt felismerjük, közelebb kerülünk a lényeghez. Láthatóvá válnak az esetlen tákolmányok mögött megbújó életek, hirtelen előjönnek a zamatok, érezzük az őszinte bukdácsolás kedvességét és a múltba pillantás megrendítő varázsát: ami előttünk áll, nemcsak tünet, de magyarázat is.
Fábry Sándor: Egyszer Ljubljanából csurogtunk haza kissé szorongva egy tancsoporttal. Egész Szlovéniában nincs más, mint piros cseréppel fedett ház. Az első traumák a határhoz közeledve értek minket, de amikor átléptük azt, elszabadult a pokol, elindult a héjazat-kavalkád: zöld tegola, piros pala, szürke hullámlemez és a hab a tortán: a kék tetejű Penny market. Szalai tanár urat majd harminc éve ismerem. Összehoztak minket, mint rokon lelkeket. Mindketten formakulturálatlanságunk szépségeit szedtük csokorba. Azután barátok lettünk. Segített leányfalusi házamra egy felső szintet gyötörni. Amikor első előadását láttam, azt mondtam, jobb, mint én. Ma talán úgy fogalmaznék, szakszerűbb, pontosabb, felkészültebb és nem kevésbé humoros. Tehát más. Ő a moll én a dúr.”
Szalai András: „ A snassz persze nem csak hiánypótlásra és „hézagtakarásra” – a szó átvitt és konkrét értelmében egyaránt – szolgált, hanem ráadásul, mondhatni „plusszba” (!) a szépség iránti vágyakozásnak is alkalmas terepe lehetett egy szürke, tervszerűnek tetsző, ám inkább csak „terv-szerű” produktivista korban. A snassz gyakran parttalan díszítőkedve az akkori privát szféra leszorított léthelyzetet tükröző lázadása is volt, egyfajta ürességtől való fortélyos és furfangos félelem – trükkökbe feledkező „horror vacui” – által igazgatva, ami többek között a homlokzatvakolás, a kerítésépítés vagy a betonvas „békéscélú felhasználásának” változatos módozataiban – ablakrács, virágtartó, falidísz stb. – élte, s néha tombolta, ki magát.
Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

Kapcsolódó videók