menü

01 08:15

Kenneth Hamilton - Az aranykor után - Romantikus zongorajáték és modern előadás - zenés könyvbemutató a Magvető Cafféban. Rózsavölgyi és Társa Kiadó - A kötetet Szalai Éva zongoraművész és Tóth Endre zenetörténész mutatták be 2019. február 28-án.
Kenneth Hamilton egyszerre gyakorló zenész és muzikológus: zongoristaként rendszeres vendége a világ legjelentősebb hangversenytermeinek, miközben kutatásaival rengeteget tesz azért, hogy jobban megismerjük a múlt zenei gyakorlatát. Az eredetileg az Oxford University Pressnél 2008-ban megjelent, immár magyarul is olvasható könyve könyv elragadó stílusban, ugyanakkor elmélyült érveléssel oszlatja el a zongorázás egykori aranykoráról szóló mítoszt.
Hamilton azt a történetet meséli el, hogy a 19. századi zongoraestek, ezek a turbulens, olykor botrányos, minden ízükben élő, gyakran kiszámíthatatlan események miként váltak napjainkra formális, merev és kiszámítható rendezvényekké. A kötet bemutatja, hogy a "kotta iránti hűség" többnyire történetietlen elve miként írta felül a zongoristák improvizációkban és átdolgozásokban gazdag előadói gyakorlatát, s miként változott meg ennek megfelelően a közönség szerepe.
A zongoristák számára a könyv nemcsak a repertoárral, hanem az előadói hagyománnyal kapcsolatban is számos meglepő kijelentést tartogat. Az zenekedvelő olvasóknak pedig az mutatja meg, hogy mennyire más volt egykor a zongoraestek gyakorlata, s hogy a közönség lassanként miként alakult át hangos, aktív résztvevőből a pódiumról osztott zenei áldás passzív befogadójává.
Ma a koncerteken pisszenni sem szabad, bizonyos helyzetekben illetlenség a tetszésnyilvánítás és a kotta szentírásnak számít, míg a tizenkilencedik század zongoristái – a közönség igényének megfelelően – sokkal lazábban vették a leírt hangjegyeket.
A zeneművek előadásának fontos, várt és éppen természetessége miatt nem elvárt része volt az improvizáció. Az, amit ma a koncertlátogatás szabályaiként tartunk számon közelről sem kőbe vésett, öröktől fogva létező törvény. A zongoristának, a darabnak és a koncertnek ma kijáró életidegen, merev tisztelet jól jelzi, hogy az előadás és a közönség távol került egymástól.
Kenneth Hamilton könyvéből nem csak azt tudhatjuk meg, hogy létezett-e a zongorajáték aranykora, de azt is, hogy az, milyen volt, s miként alakult azzá a száraz és kimért szertartássá, amit ma ismerünk.
A meglepetésekben bővelkedő és sok esetben szórakoztató könyv – jelentős részben – azt a feladatot végzi, amit a zenének kellene: közel hozza a koncertek világát a közönséghez. Az aranykor után című kötet olvasásához nincs szükség túlzottan mély zenei képzettségre, bőven elég a zene világa iránti természetes nyitottság és kíváncsiság.
Az aranykor nem hozható vissza, nem megfelelők hozzá a körülmények, s szemléletünk is annyit változott, hogy nem lenne értelme visszafelé elindulni az eddig megtett úton, de számos-számtalan olyan eleme van a múltnak, ami gazdagabbá és színesebbé teheti a mai koncerteket, anélkül, hogy szentségtörésről kellene beszélni. Van, amit vissza lehetne tanulni a múltból, s van, amit örömmel tanulna meg a közönség is. Főleg úgy, hogy a mai koncertek repertoárjának zöme abból a korból származik, amire joggal mondjuk: aranykor.
Egészen biztos, hogy nagy nyereséggel járna, ha szabadabb szellemben közelítenénk az előadói hagyományainkhoz, ha komolyan vennénk azt, hogy az előadók repertoárjuk és célkitűzéseik alapján mit részesítettek előnyben. Azon is csak nyerhetünk, ha lazítunk a hangverseny etiketten, ugyanakkora teret hagyva a szórakozásnak, mint a művelődésnek. A hagyományok, legyenek nagyszerűek, vagy egyszerűen csak különbözők a mai stílusunktól, nemcsak a zenében rejlő lehetőségekről árulnak el sokat, de saját ízlésünk határairól is.
Készítette: Közéleti Gazdasági Krónika. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Krónika Videómagazin.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

Kapcsolódó videók