Videó: Bulvár videók sztárokról és celebekről, pletykák, botrányok:Szexelő szülők, avagy minden gyerek rémálma – Most jó! szexpozitív podcast
Kevés kínosabb helyzet adódhat, mint amikor szülő és gyerek között szóba jön a szex. A felvilágosítás még csak egy dolog, de előbb-utóbb eljön az a pont is, amikor a gyerekek felfogják, hogy a szüleik is csinálják, akiknek pedig szintén meg kell birkózniuk a gondolattal, hogy kevés esély van arra, hogy az utódaik majd a cölibátus útjára lépnének. Miért olyan nehéz családon belül beszélni a szexről? Miért iszonyodunk annak a gondolatától is, hogy a szüleink is szexuális lények? És meddig terjed a szexuális nevelésben a szülők kompetenciája, mit szükséges megtanítanunk, vagy mi az, amit – ha tetszik, ha nem – a gyerekeknek maguknak kell kitapasztalniuk? Milyen szerepe van ebben az egész téma kavalkádban az önismeretnek és az őszinteségnek? Rengeteg a kérdés és mivel szeretjük a kihívásokat, gondoltuk, élesben gyakoroljuk az elhangzottakat, úgyhogy Szabó Anna Eszter állandó műsorvezető társa, Tóth Flóra mellett pszichológus édesanyját, Kazimir Ágnest is elhívta beszélgetni. Hogy anya-lánya párosunk miként boldogult ebben a helyzetben, kiderül, ha meghallgatjátok az új részt.
🔗 Iratkozz fel: / @wmnhu
💜 A WMN független, emberi és szabad. Ha fontos neked, hogy legyen egy ilyen hely, csatlakozz a közösségünkhöz, és támogass minket: https://tagsag.wmn.hu
🌐 wmn.hu
📘 Facebook: / wmnmagazin
📸 Instagram: / wmnmagazin
🎵 TikTok: / wmn.hu
műsorvezető, ötletgazda: Szabó Anna Eszter
társműsorvezető, szerkesztő: Tóth Flóra
grafika: Lázár-Papp Zsófia
hang utómunka: Kirschner BalázsAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!