Fradi Média | Hosszabbítottunk középpályásunkkal | 2025.05.08.
Meghosszabbította szerződését klubunkkal Madarász Ádám. Férfi labdarúgócsapatunk 18 esztendős középpályása 2017-ben került a Ferencvárosi Torna Clubhoz, ahol végigjárta korosztályos együtteseinket. Első profi szerződését 2023 júniusában kötötte meg az FTC-vel.
A 2023/24-es idényben hét meccsen erősítette az NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő FTC II-t. A most zajló idényben alapembere második számú együttesünknek, 16-szor segítette kezdőként a bajnokságban az FTC II-t. Teljesítményére Robbie Keane, első csapatunk ír vezetőedzője is felfigyelt. Négyszer volt a keret tagja az OTP Bank Ligában, s a Nyíregyháza ellen 7-0-ra megnyert bajnokin csereként beállva be is mutatkozott a felnőtt csapatban.
– Nagyon örülünk, hogy Madival eredményes közös munkát tudunk folytatni. A felnőtt csapat keretéhez tartozik, s már az élvonalban is bemutatkozhatott. A lehetőséget kiérdemelte a mentalitásával, a hozzáállásával és a játékával. Bízunk benne, hogy Tóth Alexhez hasonlóan hamarosan fontos szerepet tölthet majd be a felnőtt csapatban. Madi példája igazolja azt az utat, amit a Ferencvárosnál képviselünk. Szeretnénk a jövőben is minél több fiatal magyar játékosnak megadni a lehetőséget a bizonyításra – mondta Hajnal Tamás sportigazgató.
Iratkozz fel csatornánkra, hogy ne maradj le a FradiMédia egyetlen videójáról sem: https://www.youtube.com/c/fradimedia
---------------------------------------
Fradi Jegy- és bérletvásárlás: https://meccsjegy.fradi.hu/ 👈
Fradi Facebook: https://www.facebook.com/fradi.hu/ 👈
Fradi Instagram: https://www.instagram.com/ftcofficial/ 👈
Fradi TikTok: http://vm.tiktok.com/Udqj5H/ 👈
Fradi Twitter: https://twitter.com/Fradi_HU/ 👈
Fradi Applikáció:
Android: https://goo.gl/NDRD5T 👈
iOS: https://goo.gl/dxEL6e 👈Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!