0:00 Hírszemle főcím
A Dunántúl északi részén, mintegy 1400 hektáron terül el a Neszmélyi Borvidék, ahol számos hivatalos és hobbi borász népszerűsíti a térség értékeit. A tavasz beköszöntével hagyományosan elkezdődnek a borversenyek, amelynek egyik állomása Baj volt. Az eseményen Jenei Mihály borász kiemelte, számára a legfontosabb a jó közösség, amire tökéletes példa a település szervezete, ahol nem a rivalizálás kerül a középpontba, hanem egymás segítése.
A települési borversenyen a hivatalos pincék mellett a hobbi borászok is bemutatták tételeiket, így összesen 117 mintát értékelt a bíráló bizottság. Wéber Rudolf az Eszterházy Szőlő és Bortermelő Közösségi Egyesület elnöke elmondta, idén is szigorú volt a zsűri, azonban ennek örülnek a tagok, hiszen így nagyobb a motiváció és a sikeres fejlődés a jövőre nézve.
Négy asztaltársasághoz rendeződve értékelték a Tata Neszmély körzeti borverseny tételeit a bírálóbizottság tagjai. A Neszmélyi Borvidék egyik legnépszerűbb minősítésén 50 termelő, közel 200 palackja felett született döntés. A szakma elismert képviselői mint mindig, idén is vakkostolás során pontozták a 2023-as termést és bár 29 arany 109 ezüst és 46 bronz minősítés született, nem nevezhető egyszerű időszaknak a tavalyi esztendő. Az esemény jelentőségét Kamocsay Ákos borász, a bíráló bizottság elnöke fejtette ki.
A bírálás több órát vett igénybe, azonban az előkészületek már jóval a versenyt megelőző napokban elkezdődtek. Horváth Mihály a Neszmélyi Borvidék hegybírója kiemelte, a minősítés során a precizitás és a maximális figyelem elengedhetetlen a bizottság és a stáb részéről egyaránt.
Méltán lehetnek büszkék az Ászár-Neszmély Borvidék szőlő és bortermelői, ugyanis tapsban és oklevélben sem volt hiány a borvidéki verseny díjátadóján. Idén 127 palack nevezhetett a megmérettetésre, ugyanis a felhívás kritériumaként csak azok a tételek szállhattak versenybe, amelyek a korábbi eseményeken arany, illetve ezüst minősítést értek el. A mögöttünk álló szezont és a gazdák munkáját Bencsik János a Neszmélyi Borvidék Hegyközségének elnöke is értékelte.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2024/05/17
Tatai Televízió, 2024/05/17
Tatai Televízió, 2024/05/16
Tatai Televízió, 2024/05/16
Tatai Televízió, 2024/05/16
Tatai Televízió, 2024/05/15
Tatai Televízió, 2024/05/15
Tatai Televízió, 2024/05/15
Tatai Televízió, 2024/05/15