Dr. Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológus „Hogyan szeretsz? Kötődési sebeink gyógyítása” című előadásával folytatódott Újbuda Önkormányzata önismereti előadás-sorozata április 25-én.
Sokan teszik fel magunknak a kérdést: mi lehet az oka annak, hogy életünk során újra és újra előjönnek ugyanazok a kapcsolati nehézségek, hasonló személyiségű párt választunk magunknak és a kapcsolataink forgatókönyve is sokszor egyezik. Születésünktől kezdve ösztönösen kötődni szeretnénk, ez ad biztonságot, azonban ezek a belénk rögzült kapcsolati minták alapvetően meghatározzák a világhoz és saját magunkhoz fűződő viszonyulásunkat, valamint jövőbeli kapcsolatainkat is. Ebből adódóan később úgy fogunk szeretni, ahogy minket is szerettek, és annyira fogjuk becsülni önmagunkat, amennyire mások számára értékesek voltunk – hangzott el az előadáson.
Dr. Lukács Liza elmondta, valójában olyan kapcsolatokat alakítunk ki, amelyekben hasonlóan érezhetjük magunkat, mint gyermekkorunkban, még akkor is, ha azok nem voltak számunkra komfortosak vagy egyenesen rossz emlékek voltak. Mindenkinek sajat kötődéstörténete van, amit érdemes feltárni, hiszen az életünk folyamán tapasztalt ismétlődések mutatják meg nekünk kötődésünk nehezen felismerhető, tudattalanul újrajátszott elemeit. A szakpszichológus hozzátette, ha megtanulunk olvasni belőlük, akkor segítségünkre lesznek abban, hogy kötődési mintáink és ezáltal kapcsolataink is pozitív irányban változzanak.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
ÚjbudaTV, 2024/05/16
ÚjbudaTV, 2024/05/14
ÚjbudaTV, 2024/05/13
ÚjbudaTV, 2024/05/13