Híradó 2024.04.25.Videó: Regionális hírek, események:Híradó 2024.04.25.
Forrás: Bajai TV, 2024/04/26 11:00

Híradó 2024.04.25.Jelentős vita nélkül, két óra leforgása alatt üléseztek csütörtökön a képviselők a bajai városházán. A testület elsősorban az önkormányzati cégek 2023-as beszámolójáról és az idei éves üzleti tervekről szavaztak. A testület egyhangúan fogadta el a Lurkó-díj megalapítását, amelyet kezdő, de kiemelkedően tehetséges sportolók kaphatnak meg a jövőben saját egyesületük jelölése alapján.
Megszólalók:
Ferenczi József, a Biztonságos Bajáért Centrum vezetője
Szekérné Dikán Edina, elnök, Szociális, Egészségvédelmi és Sport Bizottság
Nyirati Klára, Baja Megyei Jogú Város polgármestere
Összesen mintegy 27 millió forintból újították fel az egykori vízügyi szaktantermet a Szent László ÁMK-ban az egészségügyi tanulók számára. A Szent Kamill egészségügyi szaktanterem mostantól egyetemi oktatókórházak színvonalához hasonló módon segítheti az ide jelentkező diákok oktatását.
Megszólalók:
Hajdók Róbert, intézményvezető, Szent László ÁMK
Bődi-Nagy Andrea, egészségügyi tanár
Rácz Anna, egészségügyi tanár
Ismét a történelem és a filmek szerelmeseinek kedveztek a Bácskai Művelődési Központban. A Múzeumbarátok Köre Alapítvány Történelem a filmen című programsorozatának április 24-ei előadását egy korábbi, Josip Brozról, azaz Titoról szóló beszámoló folytatásaként szervezték meg. Ezúttal Dr. Hornyák Árpád, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának tanszékvezetője kalauzolta el a közönséget Jugoszlávia felbomlásának történetébe.
Megszólalók:
Dr. Hornyák Árpád, egyetemi docens, tanszékvezető, Bölcsészet- és Társadalomtudományi kar, Pécsi Tudományegyetem
Czifra Erika, tag, Múzeumbarátok Köre Alapítvány
Újabb kiváló eredményekkel büszkélkedhetnek az SZTR SE táncosai, akik az elmúlt időszakban több minősítő versenyen is színpadra léptek. Baros Eszter növendékei minden kategóriában kiválóan szerepeltek. A csoportot a keddi edzésen látogattuk meg.
Megszólalók:
Bócsa Réka, SZTR SE
Csobot-Baros Eszter, edző SZTR SE
Tramontanelli Larisa, SZTR SEAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031