Világszerte mintegy 50 millió embert érint és hazánkban is több tízezren szenvednek Alzheimer-kórban. A riasztó számok ellenére sokan továbbra sem fordítanak kellő figyelmet a demencia leggyakoribb formájának számító betegségre. A Nemzetközi Alzheimer Társaság kezdeményezésére minden év szeptember 21-én hirdetik meg az Alzheimer Világnapot, amelyhez Baja városa idén is több programmal csatlakozott.
Megszólalók:
Pálfi Mária, közművelődési szakember, Bácskai Művelődési Központ, Baja
Mihálovics Mária Krisztina, szakmai vezető, Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény Idősek Nappali Ellátása
Kollár István, filmrendező
Dr. Menyhárt Miklós az Alzheimer Café megálmodója
Közel egymillió forintból újították fel a vonatkerti gőzmozdonyt a Bajai Városvédő-és Szépítő Egyesület kezdeményezésére! Baja Megyei Jogú Város Önkormányzata, civilek és bajai cégek fogtak össze, hogy a település egyik ikonikus helyszínén 1975 óta álló műtárgy ismét eredeti állapotában pompázhasson. Az egyesület célja az volt, hogy a vasúttörténeti tárgy és ezáltal a Vonatkert ismét Baja jól beazonosítható, kedvelt közösségi terévé váljon.
Megszólalók:
Nyirati Klára, Baja Megyei Jogú Város polgármestere
Nagy Dezső, vezetőségi tag, Bajai Városvédő- és Szépítő Egyesület
dr. Cseh Béla, elnök, Bajai Városvédő- és Szépítő Egyesület
Az elmúlt két hónapban drasztikusan megemelkedtek az üzemanyagárak. Sokszor 10-12 forinttal is többet kellett fizetnie annak, aki az áremelkedéseket követően tankolt. A városi benzinkutakon átlagosan 660 és 680 forint közötti literárak jellemzőek, autópályán pedig ennél jóval magasabb díjszabásra lehet számítani.
Megszólalók:
Grád Ottó, főtitkár, Magyar Ásványolaj Szövetség
Tóth Attila, kútkezelő, AVIA
Nemzetközi nagymester előtt bizonyítottak a Baja Wado Karate Dojo SE növendékei. Major Tamás és tanítványai augusztusban edzőtáborban vettek részt, melynek végén 4 karatéka is övvizsgát tett.
Megszólalók:
Major Tamás, 5. dan, Baja Wado Karate Dojo SE
Jerkovics Mladen, Baja Wado Karate Dojo SE
Major Nóra, Baja Wado Karate Dojo SEAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Bajai TV, 2023/12/04
Bajai TV, 2023/12/04
Bajai TV, 2023/12/03
Bajai TV, 2023/12/01
Bajai TV, 2023/11/30
Bajai TV, 2023/11/30
Bajai TV, 2023/11/29
Bajai TV, 2023/11/28