0:00 Hírszemle főcím
0:53 Magyary Zoltán egyetemi tanár, iskolateremtő tudós, köztisztviselő, közigazgatás tudományának nemzetközi hírű művelője volt. Születésének évfordulójához közeledve, a nevét viselő Népfősikolai Társaság képviselői, a közigazgatás szakemberei és a városvezetés minden esztendőben tisztelettel adózik a tragikus körülmények között elhunyt jogászra. Ma több Magyary Zoltánhoz kapcsolódó helyszínen helyezték el az emlékezés virágait, többek közt szülőházánál, a Bercsényi utca 1 szám alatt, ahol Michl József polgármester mondott beszédet.
4:09 A Tatai Járási Hivatal falán is emléktábla hirdeti Magyary Zoltán kötődését. Itt Ströcker Zoltán az intézmény vezetője fejtette ki gondolatait azzal a közigazgatás létjogosultságával, és az emberek szolgálatával kapcsolatban.
10:23 Az emlékezőkkel tartanak minden évben a a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kara Magyary Zoltán Szakkollégiumának diákjai, hiszen a fiatalok tanulmányaik során is rendszeresen találkoznak a tatai tudós munkásságával és annak számos, máig érvényes alapvetésével.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2023/09/23
Tatai Televízió, 2023/09/22
Tatai Televízió, 2023/09/22
Tatai Televízió, 2023/09/21
Tatai Televízió, 2023/09/21
Tatai Televízió, 2023/09/21
Tatai Televízió, 2023/09/21
Tatai Televízió, 2023/09/20
Tatai Televízió, 2023/09/20