Új szerepkörben segíti a városi cégek működését Barna György. Az egykori alpolgármester ezentúl városgazdaként tevékenykedik, amely keretében a Bajakert Nonprofit Kft. számára nyújt tanácsokat. A cél az, hogy a kertészet munkatársai a továbbiakban még hatékonyabban lássák el feladataikat.
Készítette: Torda Adrienn – Vincze Levente
Megszólalók:
Nyirati Klára, Baja Megyei Jogú Város polgármestere
Barna György, városgazda, Baja
10 általános és 10 középiskolás csoport jelentkezett a már hagyományosan minden évben megrendezett katasztrófavédelmi ifjúsági versenyre. A résztvevőknek 10 állomáson kellett bizonyítaniuk elméleti, ügyességi, valamint mentési feladatokban, az elsősegélynyújtási szimuláció keretében pedig egy eszméletlen családtag nyílt törését kellett szakszerűen ellátniuk a mentők kiérkezéséig.
Készítette: Szombati Krisztina – Vincze Levente
Megszólalók:
Gödön Sándor- tű. ezredes, polgári védelmi felügyelő, Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség
Egyed Rebeka, 10. osztályos tanuló, Bajai SZC Jelky András Technikum és Szakképző Iskola
Gál Géza, tanár, Újvárosi Általános Iskola
Dudás Lili, 8. osztályos tanuló, Újvárosi Általános Iskola
John Fitzgerald Kennedyről tudhattak meg többet azok, akik reszt vettek a Történelem a filmen előadás-sorozat utolsó tavaszi programján. Az érdekes beszámoló után egy filmet is vetítettek az Amerikai Egyesült Államok legfiatalabb elnökéről.
Készítette: Gál Dominika – Vincze Levente
Megszólalók:
Dr. Gscheidt Szilvia, kuratóriumi elnök, Múzeum Barátok Köre Alapítvány
Dr. Hahner Péter, főigazgató, Rubikon IntézetAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Bajai TV, 2023/09/26
Bajai TV, 2023/09/26
Bajai TV, 2023/09/25
Bajai TV, 2023/09/25
Bajai TV, 2023/09/24
Bajai TV, 2023/09/22
Bajai TV, 2023/09/22