A Győri Hild József Építőipari Szakgimnázium és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös roadshowt szervezett a víz világnapja alkalmából. A márciusi ünnep kapcsán a Jázmin Iskola diákjai és pedagógusai vehettek részt tematikus foglalkozásokon és előadásokon, amely során a környezettudatosságra hívták fel a figyelmet a szakemberek. Józsa Tamás a technikum igazgatója elmondta, cél, hogy minél fiatalabb korban tudatosodjon a diákokban a víz szerepének fontossága, így legutóbb játékos feladatok során tanulhattak a gyerekek.
A program során az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság delegáltjai tartottak előadást, amely nagy aktivitást váltott ki a diákokból. Molnár András a tatai szakmérnökség vezetője úgy tapasztalta, napjainkban egyre tájékozottabb a fiatalabb korosztály a természetvédelem témakörében.
A Jázmin Iskola a témanap mellett egy teljes hetet szentelt a víz világnapjára, így különböző kezdeményezések során tájékozódhattak a diákok. Az intézményben a mindennapokban is fontos az élményközpontú pedagógia, amit a tanulók és a szülők is pozitívan értékelnek. A jeles nap kapcsán szervezett esemény részleteit Kálmánné Kamenyiczki Anikó, a Jázmin Iskola tanítója ismertette.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2023/06/09
Tatai Televízió, 2023/06/09
Tatai Televízió, 2023/06/08
Tatai Televízió, 2023/06/08
Tatai Televízió, 2023/06/08
Tatai Televízió, 2023/06/08
Tatai Televízió, 2023/06/06
Tatai Televízió, 2023/06/06
Tatai Televízió, 2023/06/03