Újból szeretném szeretni a hazámat – Oláh Ibolya a WMN-nekVideó: Bulvár videók sztárokról és celebekről, pletykák, botrányok:Újból szeretném szeretni a hazámat – Oláh Ibolya a WMN-nek
Forrás: WMN Magazin, 2026/05/13 19:45

Újból szeretném szeretni a hazámat – Oláh Ibolya a WMN-nek„Mindig is tudtam, hogy egyszer majd lesz értelme ennek a dalnak. Most itt volt az ideje" – mondja Oláh Ibolya, aki szombaton, az új Országgyűlés alakuló ülését kísérő ünnepségen, a Parlament lépcsőjén elénekelte a Magyarország című dalt. A rendszerváltó ünnepség után a WMN-nek nyilatkozik először. Milanovich Domi főszerkesztővel arról beszélget, miért nem énekelte hosszú évekig ezt a dalt, milyen volt a fideszes lejárató kampány hatása az életére, hogyan lett feketelistás, és miért érezte úgy, hogy most végre tiszta szívből el tudja énekelni a Magyarországot. Szó esik a gyermekvédelmi rendszerben feltárt súlyos visszaélésekről, a bicskei és Szőlő utcai abúzusokról, a Kaleta-ügyről, a rasszizmusról, az kultúra és az emberek elbutításáról, és arról a 3 millió 320 ezres nézettségű videóról, amellyel a választás szavazásra buzdította az embereket. Egy beszélgetés a félelemről, a haza újraszeretéséről, és arról, miért mondja Oláh Ibolya: türelem, emberek, türelem.
00:00 – Fontos mondatok és megélések Ibolyától
00:59 – Milanovich Domi felvezetője
02:15 – A Magyarország című dal története
07:03 – A helyére került a dal
09:30 – Milyen érzés volt elénekelni?
11:43 – A dal utóélete: mit váltott ki az előadás az emberekből
14:23 – Továbbra sem szeretne politizálni, de továbbra is figyel
15:03 – A régi kormány hatása a zeneiparra, kultúrára és a saját szakmai életére
20:30 – Gyermekvédelmi-ügyek
25:30 – Rasszizmus az elmúlt 16 évben
27:50 – A szavazásra buzdító 3 millió 320 ezres nézettségű videója
30:19 – LMBTQ-ellenesség az elmúlt 16 évben,
32:11 – Hogyan dolgozza fel egy ember 16 év terhét
35:00 – Tervek: 2027-es lemez, Geszti-koncert, sanzon est
36:00 – „Újból szeretném szeretni a hazámat"
💜 A WMN független, emberi és szabad. Ha fontos neked, hogy legyen egy ilyen hely, csatlakozz a közösségünkhöz, és támogass minket: https://tagsag.wmn.hu
🔗 Iratkozz fel: https://www.youtube.com/@WMNhu
🌐 wmn.hu
📘 Facebook: https://www.facebook.com/wmnmagazin
📸 Instagram: https://www.instagram.com/wmnmagazin/
🎵 TikTok: https://www.tiktok.com/@wmn.hu
#OláhIbolya #Magyarország #WMN #MilanovichDomi #rendszerváltás
riporter: Milanovich Domi
szerkesztő-vágó: Dián Dóri
grafika: Lázár-Papp Zsófia
főszerkesztő: Tóth FlóraAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2026 Június »«
2026 Június
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930