Nagykanizsán tartotta meg első szakmai kongresszusát a TISZA Párt, ahol régi és új szakpolitikusok mondták el véleményüket az aktuális problémákról, mint az egészségügy, az oktatás vagy a vízhiány.
Takács Péter egészségügyi államtitkár reagált is gyorsan a kerekasztal-beszélgetésen elhangzott tervekre, szerinte ezeknek a nagyrésze már megvalósult. Dr. Hegedűs Zsolt csípő- és térdspecialista erre azt mondta, hogy az államtitkár úr nyugodtan menjen el hozzá Angliába és megmutatja neki, hogy ennek hogy is kellen működnie a gyakorlatban.
Bódis Kriszta társadalompolitikai szakértőt arról kérdeztük, hogy mit terveznek kezdeni azokkal a kistelepülésekkel, ahol eluralkodott a szegénység, akár szegregátum alakultak ki. Elmondta, hogy az oktatásban látja a kiutat és hosszútávon ezeket a településeket fel is számolnák.
A kongresszuson sok vállalás elhangzott, sok fejlesztés van tervben, melyek sok pénzbe is kerülnének. Erről kérdeztük a TISZA Párt elnökét, Magyar Pétert. Szerinte nemcsak a vállalásokról beszéltek a kongresszuson, hanem sok új forrást teremtenének vagy régieket hoznának vissza.
Szerkesztő-riporter: Tikvicki Dóra
Kövess minket a közösségi médiában és nyisd meg a blikk.hu-t minden nap:
Facebook ► https://www.facebook.com/blikkhu
Instagram ► https://www.instagram.com/blikkhu/
TikTok ► https://www.tiktok.com/@blikk_hu?lang=hu-HU
Feliratkozás a Blikk.hu YouTube csatornájára ►
https://www.youtube.com/user/BlikkTV?sub_confirmation=1
Blikk.hu ► https://www.blikk.hu/?utm_medium=social&utm_source=youtube&utm_campaign=blikk-hu-page-post&utm_content=end-screen
#Blikk #blikkhu #blikktv #közéletAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Blikk videók, 2025/07/11
Blikk videók, 2025/07/10