2016 10 11 AvatásVideó: Regionális hírek, események:2016 10 11 Avatás
Forrás: Dunaújváros TV, 2016/10/11 20:15

2016 10 11 AvatásElsősöket avattak a Rudas Középiskolában. A gólyák feladatai az olimpia témájához kapcsolódtak. A gólyaavató zárásaként az újoncok átvehették az iskolát szimbolizáló sálat.
A gólyaavatót hagyományosan az iskolaév kezdetén rendezik, hogy a közös feladatokkal közösséggé kovácsolják az osztályokat. Az iskola újoncai várakozással tekintettek az avató elé.
„Én azt várom, hogy jobban megismerjük egymást az osztállyal, és a szívatásokat”- árulta el Hegedüs Anna.
Az iskolaévből nagyjából egy hónap telt el, így a Rudas elsősei már szereztek némi tapasztalatot az iskoláról.
„Nekem nagyon tetszik. Vannak órák, amik csak elmennek, de alapjáraton a szakmai órák tetszenek, meg úgy minden jó” – mondta el Csőregi Dorka.
Az idei rendezvény feladatai az olimpia köré épültek, hiszen a gólyákat avató osztály tanulója Kovács Zsófia tornász, aki részt vett a riói ötkarikás játékokon. Elmondta: az elsősavató a közösségépítésről szól, és nem arról, hogy zavarba hozzák az újoncokat.
„Szerintem inkább az összekovácsolódásról, hogy magukat az osztályok és azon belül a gyerekek is összekovácsolódjanak” - mondta el Kovács Zsófia.
Mint megtudtuk, nehéz is lenne elbizonytalanítani a gólyákat.
„Szerintem a mostani kilencedikeseket nem nagyon lehet zavarba hozni, ezt a gólya táborban is láthattuk. Én azt gondolom, hogy felszabadultak lesznek, és minden feladatban a maximumot próbálják kihozni”- mondta Takács Cecília.
Az eseményt szervező osztályfőnök elmondta, a gólyaavatónak vannak előzményei.
„Minden évet a gólyatáborral kezdünk, úgyhogy mostanra már valamennyire ismerik egymást az osztálytársak, úgyhogy ilyenkor már inkább csak a Rudas hangulatát veszik át a tanulók”- mondta Kecskeméti Andrea osztályfőnök.
A Rudas Iskola különböző osztályaiban összesen több mint száz kilencedikes kezdte meg idén a tanévet.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

Kapcsolódó videók
megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031