Végső búcsúVideó: Regionális hírek, események:Végső búcsú
Forrás: Bajai TV, 2015/08/05 18:30

Végső búcsúMa hajnalban elhunyt Mezeiné dr. Kopasz Mária, a III. Béla Gimnázium nyugalmazott biológiatanára, számos országos és helyi kitüntetés birtokosa, a Bajai Honpolgár Alapítvány kuratóriumának elnöke. Mezeiné dr. Kopasz Mária 1942. június 13-án Baján született. A Tóth Kálmán Leánygimnáziumban érettségizett 1960-ban. Biológia-földrajz szakos diplomáját 1965-ben szerezte meg a szegedi József Attila Tudományegyetemen, egyetemi doktori címét biológiából 1986-ban védte meg summa cum laude minősítéssel. 1965 és 2007 között mindvégig a III. Béla Gimnázium tanára volt. Tanítványai számos országos és megyei szintű versenyeredményt értek el. Hosszú pályája során számos kitüntetésben részesült, többek között megkapta a Baja Város Oktatásáért díjat és a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Mezeiné dr. Kopasz Mária számos közéleti tisztséget is viselt. Tiszteletbeli tagja volt a Rotary Club Baja szervezetének, férje halálát követően 2009-től a Bajai Honpolgár Alapítvány kuratóriumának elnöke volt. Önzetlen támogatója a helyi kulturális életnek, pl. a Bajai Fiatalok Színházának is. Gyászszertartása augusztus 14-én, péntek 16.30-kor lesz a Rókus temetőben.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031