Romániából érkeztek a diáksegítőkVideó: Regionális hírek, események:Romániából érkeztek a diáksegítők
Forrás: Szabolcs Online, 2015/07/20 17:15

Romániából érkeztek a diáksegítőkA Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője, Dr. Illés László r.alezredes hétfő délelőtt Nyíregyháza-Sóstó víztoronynál fogadta azt az 5 erdélyi románul beszélő diákot, akik az idei Tourist
Police programban gimnáziumi gyakorlaton vesznek részt.
A közös munkáról a városi rendőrkapitány azt mondta: a több nyelvet beszélő fiatalok besegítenek ahol kell, eligazításban, segítségnyújtásban. Ehhez a programhoz csatlakozott a Sipkay Barna Szakiskolán keresztül az iskola romániai társintézménye, onnan érkezett a hétfőn bemutatott 5 fiatal. A kiválasztásuk a szakiskola, a város, és a rendőrkapitányság összehangolásával történt, cserediák rendszerben. Ennek megfelelően most magyar diákok is vannak Romániában. A fiatalok egy hétig lesznek városunk „dolgos” vendégei.
Chiorean Pál idén végzett a középiskolában. Elmondta: turisztikai szakmámban akarok elhelyezkedni, szeretek segíteni az embereken, ezért tartom hasznosnak a mostani feladatot. A várható feladatokra már felkészítettek, így bízom benne, hogy hasznára válunk a „kollégáknak”.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031