Jobbik a hajléktalanszállórólVideó: Regionális hírek, események:Jobbik a hajléktalanszállóról
Forrás: TV Eger, 2015/03/06 16:30

Jobbik a hajléktalanszállórólTöbbpárti egyeztetést javasol a hajléktalanszálló ügyében a Jobbik. Bognár Ignác, a párt helyi elnöke sajtótájékoztatón bírálta a kormánypárti politikusokat, akik szerinte elhallgatták a felnémetiek elől a szálló áthelyezésének hírét a választási kampány idején. Bognár hozzátette: konszenzusos megoldásra van szükség, amihez a városvezetésnek egyeztetnie kellene a lakossággal és a többi párt képviselőivel. Habis László polgármester az elhangzottakra írásban reagált: „2008-as közgyűlési döntés, hogy a Gondozói ház megvalósításának helyszíne a Felnémeti városrész, a belterület határán álló épület. Az első körös pályázatot elutasították, a 2011-ben meghirdetett pályázat elbírálása mintegy három éven át tartott. A támogatási szerződés 2015-ben született meg! Eger Önkormányzata számára fontos Felnémet fejlődése és a városrészben élő polgárok életminőségének folyamatos javítása, ezt Eger számos esetben bizonyította. A magam részéről a folyamatos munka híve vagyok, ahogy eddig, az ajtóm most is nyitva áll az önkormányzati képviselők előtt, nem tartom szerencsésnek, hogy a sajtó útján üzengessünk egymásnak.”Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Május »«
2024 Május
HKSzeCsPSzoV
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031