Zalaegerszeg méltó módon tisztelgett csütörtökön a Magyar Kultúra Napja előtt. A megyeszékhelyen számos programra várták az érdeklődőket. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben például Kor-Képek Élet-képek címmel nyílt tárlat, Völgyi Miklós és felesége Skonda Mária kortárs műalkotás-gyűjteményeiből. Huszonöt alkotó, mintegy 50 műve látható a kiállításon. A legkisebbek is ünnepeltek ezen a napon, őket a Kakaó zenekar szórakoztatta délelőtt 10 órától az Art moziban. A gyerekek mellett a felnőtteknek is kínáltak programokat Zalaegerszegen. A városi ünnepségnek a Hevesi Sándor Színház adott otthont. A Canterina Kamarakórus előadásában felcsendülő Himnusz után kisfilmet láthattak a vendégek. A Hazajáró című honismereti televíziós műsorból mutattak be egy rövid részletet. A Magyar Örökség-díjjal kitüntetett sorozat a Kárpát-medence varázslatos tájait, természeti és kulturális értékeit és az ott élő emberek hétköznapjait szemlélteti. Ezáltal a Marosvásárhelyhez közeli Nyárádszereda mindennapjaiba is betekinthettek az érdeklődők. E település köré szerveződött a gálaest programja. A műsor készítőivel: Kenyeres Oszkárral és Jakab Sándorral Karáth Anita költő beszélgetett, a székelyföldi kisváros Tóth Sándor polgármester köszöntőjét követően. A Magyar Kultúra Napja alkalmával megrendezett gálaest egyik fénypontja volt még a Kultúra Mecénása-díj átadása. Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a közönséget, majd színpadra hívta a díjazottakat. A gálaest második részében a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes műsorát láthatta a publikum, amelyhez a Zalai Táncegyüttes is csatlakozott.
Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Zeg TV, 2024/05/17
Zeg TV, 2024/05/17
Zeg TV, 2024/05/17
Zeg TV, 2024/05/17
Zeg TV, 2024/05/17