0:00 Híradó főcím
1:24 Március 14-én mutatkozott be először a nagyközönség előtt a Most vagy soha! magyar történelmi kalandfilm, amely Petőfi Sándor és a márciusi ifjak és a forradalom történetét dolgozza fel, hol történelmi tényekre alapozva, hogy fikciós szálakkal kiegészítve az eseményeket. A 135 perces alkotást tegnap este Tatán is műsorra tűzték.
4:31 A helyi általános és középiskolás iskolák fiataljainak közösségi szerepvállalását és tapasztalataik gazdagítását tűzte ki célul Tata Város Önkormányzatának és Tata Város Diákönkormányzatának legutóbbi közös rendezvénye. Az első DÖK napon 9 iskola 60 diákja vett részt a különböző programokon és műhelymunkákon.
7:02 Hagyományos éves közgyűlését tartotta a Városi Nyugdíjas klub, az eseményen kötelezően beszámoltak a tavalyi évi költségvetés alakulásáról, illetve az idei esztendő terveiről is, a részletekről a szervezet elnökét kérdeztük.
10:10 Minden esztendőben tematikus program és témanapok sokaságával színesítik a diákéletet a Vaszary János Általános Iskolában. Az angolos témanapot a nyelvtanárok szervezik a gyerekeknek, melyben minden évente más-más hagyományra, szokásra, vagy ünnepre fókuszálnak.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Tatai Televízió, 2024/05/17
Tatai Televízió, 2024/05/17
Tatai Televízió, 2024/05/16
Tatai Televízió, 2024/05/16
Tatai Televízió, 2024/05/16
Tatai Televízió, 2024/05/15
Tatai Televízió, 2024/05/15
Tatai Televízió, 2024/05/15
Tatai Televízió, 2024/05/15