1200 milliárd forint értékű vasútfejlesztést hagyott jóvá a kabinet. A 2022-ig szóló koncepció egyebek között vasút- és vasúticsomópont-fejlesztést, elővárosivasút-építést, valamint vasúti szerelvények vásárlását tartalmazza.
Korszerűsítik a Budapest és Százhalombatta, valamint a főváros és Hatvan közötti vonalat, továbbá a Balaton körüli vasúti hálózatot mind a déli, mind az északi parton. Vasúti kocsik vásárlására 100 milliárd forintot szánnak. A források 80 százaléka az Európai Uniótól származik majd, a fennmaradó 20 százalék pedig hazai lesz.
Orbán Viktor miniszterelnök egyúttal kezdeményezte, hogy foglalkozzanak a ferihegyi repülőtér és Budapest belvárosának jelenleg nem megfelelő összeköttetésével. Ezért a stratégiai kabinet napirendre veszi a reptér és a belváros közúti és vasúti összeköttetésének kérdését - közölte a miniszter.
A tárcavezető elmondta, hogy a kormány szerdán 137 milliárd forintot hagyott jóvá a 3-as metró korszerűsítésére. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre felvetette: hogyan lenne a kormány ellensége a programnak, amikor ő maga a legnagyobb támogatója? Mint mondta, nem vállalnak felelősséget, ha a vonal leáll, mert minden támogatási döntést időben meghoztak. Hozzáfűzte: reméli, hogy nem politikai, hanem biztonsági okai lesznek egy esetleges leállításnak, s ha ez bekövetkezne, a kormány kész segíteni a fővárosnak.
Többször kérték a fővárosi önkormányzatot, hogy adjon egy esélyt a magyar buszoknak, ennél többet nem tudnak tenni.
A kormány megtárgyalta az adótörvények módosítására tett nemzetgazdasági minisztériumi javaslatot is, és több döntést hozott: folytatni kell az adóbürokrácia csökkentését; módosulnak a kisadózó vállalkozások tételes adója, a kata szabályai, jelentősen növelve ezzel január 1-jétől a kedvezményeket; emellett Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert megbízták, folytasson tárgyalásokat a gazdasági szereplőkkel a jelenlegi helyzetben szükséges lépésekről, például a járulékcsökkentés, béremelés kérdéséről.
Lázár János mezőgazdasági ügyekről is számot adott, így például arról, hogy lezárult a mezőhegyesi ménesbirtok megvásárlása, azok pedig, akik ott korábban földbérleti jogot szereztek, összesen mintegy egymilliárd forint kártalanításban részesülnek.
Jóváhagyta a kormány a nemzeti kastély- és várprogramot, amelynek keretében 19 kastélyt és 20 várat újítanak fel 45 milliárd forintból. A stratégiai kabinet döntéseit ismertetve elmondta, országos köztestületként létrejöhet a Honvédelmi Sportszövetség. Változnak az építésügyi eljárások, így a jövőben nemcsak új épületeknél tekintenek el az építési engedélytől, hanem bővítésnél is.
Készítette: Krónika Videómagazin: Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!