Varga László, az MSZP vezérszónoka úgy vélte: a kormány most innovációnak adja elő, hogy visszatér az öt évvel ezelőtti állapothoz, amelyet maga változtatott meg. A szocialista képviselő 2011-es kormánypárti nyilatkozatokat idézett, amelyek a köztestületek számának csökkentéséről, az egységes egycsatornás irányításról, az átláthatóbb finanszírozásról és a régi rendszer lebontásáról szóltak. Hozzátette: az MSZP-nek igaza volt, amikor azt mondta, hogy nem lesz jó az új rendszer.
"Ehhez képest persze támogathatjuk azt, hogy visszatérjünk az öt évvel ezelőtti állapotokhoz, de mégiscsak azért egy pikírt helyzet az, hogy önök ezt úgy adják elő, mint valami hihetetlen innovációt" - fogalmazott. A törvényjavaslat benyújtásának okairól szólva azt mondta: sajtóhírek szerint Orbán Viktor elégedetlen az olimpiai szerepléssel és Borkai Zsolt MOB-elnökkel, ezért "újra szeretné gombolni a kabátot" vagy személyes konfliktus van Borkai Zsolttal.
Varga László azt javasolta, hogy jöjjön létre eseti bizottság, amely megvizsgálja a magyar sportra, főként az elmúlt öt évben elköltött pénzeket és a források felhasználását.
A képviselő emellett részletes összeférhetetlenségi szabályokat sürgetett az új köztestületekkel kapcsolatban, mert véleménye szerint az elmúlt öt-hat évben a kormánypárti képviselők "egyre-másra foglalták" el a szakszövetségeket, ezért nincs garancia arra, hogy ez a köztestületekkel nem történik meg.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!