Az Európai Központi Bank ma délután tartja kamatdöntő ülését. A határidős árazások alapján mindössze 11% az esélye, hogy kamatvágást fognak végrehajtani, mely az utóbbi hetekben tett jegybankári nyilatkozatok fényében nem is meglepő. A legutóbbi, szeptember 8-án tartott ülésen nem közöltek új, érdemi információt, lényegében a korábbi közleményt ismételték meg. Draghi kiemelte, hogy jelenleg nincs szükség extra stimulusra. Október elején a Bloomberg érdekes információt szellőztetett meg, mely szerint az EKB belső egyeztetést folytatott a QE program fokozatos leépítéséről. Az egyik ilyen felvázolt forgatókönyv szerint havi 10 milliárd eurós csökkentésről szól, de ennek kezdeti ideje egyelőre bizonytalan. A jelenleg érvényben lévő program 2017 márciusáig szól, de Mario Draghi minden közleményben elmondja, hogy a program meghosszabbítható, amennyiben szükséges (itt elsősorban az inflációs folyamatokon van a hangsúly). A Bloomberg értesüléseit egyébként Draghi cáfolta. A mai kamatdöntés utáni közlemény is tartalmazhat új információkat a QE programmal kapcsolatos terveket illetően, de az azt követő sajtótájékoztatón az újságírók biztosan rá fognak kérdezni az EKB elnökénél, ezért rendkívüli volatilitásra számíthatunk az euró árfolyamában.
Lezajlott Donald Trump és Hillary Clinton harmadik és egyben utolsó, nyilvános TV vitája csütörtök hajnalban hazai idő szerint hajnali 3-tól Las Vegasban. A harmadik vitát is egyértelműen Hillary Clinton nyerte, Trump végig hozta a formáját, többször is tett nehezen vállalható kijelentéseket, többek között "nasty woman”-nek azaz mocskos nőszemélynek nevezve Clintont. Trump többek között bejelentette azt is, hogy nem tudja megígérni, hogy el fogja fogadni a választás végeredményét.
Bővebb információért látogasd meg az Equilor Befektetési Zrt. weboldalát:
http://equilor.hu/
Csatlakozz Te is a közösségi oldalunkhoz:
https://www.facebook.com/equilor.hu/
Olvassad a szakmai blogunkat is, ismerd meg az Equilor munkatársainak szakmai meglátásait:
http://blog.equilor.hu/
Ha még nem vagy követőnk, iratkozz fel a Youtube-csatornánkra ezen a linken:
https://www.youtube.com/user/EquilorHu?sub_confirmation=1Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!