Frankofón Fesztivál keretében látogatható a művész 35 alkotását bemutató tárlat március 18-ától - június 18-áig a Francia Intézet Galerie17 kiállítótermében (1101 Budapest, Fő u. 17.). Kurátorok: Imre Györgyi és Orosz Márton.
Dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója megnyitó beszédében értékelte a két intézmény közötti több évtizedes kapcsolatokat, melyeket jól példázza a Francia Intézetben nyílt kiállítással szinte egy időben a párizsi Musée du Luxembourgban nyílt tárlat, amely a felújítás alatt lévő Szépművészeti Múzeum remekműveiből ad ízelítőt a francia, művészetkedvelő közönségnek.
Eric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete az intézet által szervezett legfontosabb idei kulturális eseményként mutatta be a kiállítást. Felhívta a figyelmet, hogy a művész születésnapját nemcsak Magyarországon, hanem több francia városban: Aix-en-Provence-ban, Gordes-ban és Avignonban is megünneplik.
Pierre Vasarely, a Vasarely Alapítvány elnöke örömét fejezte ki, hogy olyan nagyszerű kiállítást nyithat meg, amely egyszerre magyar és francia is, hiszen Vasarely egyaránt jelen volt Magyarországon és Franciaországban.
Magyarország számára először 1969-ben adományozott műveiből, majd Pécsett és Óbudán is múzeumot hozott létre, akárcsak Gordes-ban és Aix-ben. Vasarely szülőhelyét, Pécset és Aix-en-Provence-t diákcsere program is összeköti, amely a jövő nemzedékeken keresztül záloga és erősítője a két ország közötti jó kapcsolatoknak.
Victor Vasarely a huszadik századi művészet meghatározó művészegyénisége volt, az op art, a kinetikus és a nemzetközi geometrikus absztrakt művészet kulcsfigurája. Munkájának alapja elsősorban a grafikai tervezés, a reklámgrafika, a plakatív művészet volt, attól kezdve, hogy Bortnyik Sándor bauhausi alkotói alapokra épített budapesti Műhelyében reklámgrafikai képzésben részesült. Vasarely munkáival igyekezett a művészetet megszabadítani „elitista” hagyományaitól.
Készítette: Krónika Videómagazin. Szöveg: Szabados Julianna. Megjelenik: Közéleti Gazdasági Krónika.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!