Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke, Európa parlamenti képviselő felszólalásában elmondta:
Örülök, hogy az Európai Parlament ezzel a fontos témával foglalkozik, és végtelenül sajnálom, hogy erre a vitára is – akárcsak a korábbi antiszemitizmus vitára – ilyen késői órán és szinte üres teremben kerül sor. Az európai romákról beszélünk, akik a mindennapi életükben, a mindennapi élet minden vonatkozásában folyamatos diszkriminációval találkoznak: oktatás, foglalkoztatás, egészségügy. Nekünk, parlamenti képviselőknek – azt gondolom – az az elsődleges feladatunk, hogy olyan kereteket teremtsünk, amely kereteken belül roma polgártársaink is a társadalom teljes jogú tagjának tekintik magukat. Az a feladatunk, hogy a társadalmi és politikai életben való részvételre bíztassuk és kérjük őket. Fontosnak tartom, hogy hozzuk létre az Európai Roma Intézetet, amely segíthet a roma és nem roma népesség közötti kapcsolattartásban.
Végül elengedhetetlennek tartom, hogy hivatalos emléknappá minősítsük augusztus 2-át, hiszen ez a szörnyűséges emlékezés, ez a szörnyűséges tett mindannyiunk lelkiismeretét nyomasztja, és mélységesen szégyellem, hogy akkoriban a magyar hatóságok is tettesként voltak jelen ebben a borzalmas eseményben. Föl kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a gyűlölet, a diszkrimináció, a rasszizmus ma is jelen van. Épp előbb voltunk tanúi annak, hogy európai parlamenti képviselők hogyan tudnak beszélni. Azt gondolom, ez mindannyiunk szégyene, ez ellen kell minden erőnkkel harcolnunk.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!