Már egy hete, hogy a Tesla cég vezére egy rejtélyes üzenetben annyit közölt, hogy október 9-én megtudjuk majd a részleteket a "D"-ről. A piac szereti a sejtelmességet, a bejelentést követően 4%-ot erősödött a Tesla Motors árfolyama.
A legtöbben úgy vélik, hogy a D betű mögött egy összkerék-meghajtású Model S áll. Ez a hidegebb klímájú New York és Boston környékén is megállná a helyét, ahol gyakran vezetnek jeges, havas utakon. Egy ilyen változat felzárkóztatná a Teslát a luxusautó-gyártók erős versenyében, hiszen csaknem minden versenytárs kihozta már összkerék-meghajtású modelljét.
Mások nagyobbat álmodnak és olyan Model S-re számítanak, amely részben már saját magát is képes vezetni. A realisták pedig arra gondolnak, csupán egy hosszabb tengelytávú verzió jelenik majd meg, a kínai piacra fókuszálva. A Tesla árfolyama 2014-ben eddig 74%-ot erősödött, a negyedik negyedév teljesítményét meghatározhatja majd a mai bejelentés.
További részleteket a videóban Nagy Bertalantól, az Equilor Private Banking igazgatójától tudhat meg.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!