200217 HíradóVideó: Regionális hírek, események:200217 Híradó
Forrás: Tatai Televízió, 2020/02/27 08:45

200217 HíradóA farsang és a barátság jegyében adott közös koncertet a Menner Bernát Zeneiskolában az Egressy Kórus és Kamarakórus, valamint a Sonore budapesti vegyeskar. A két együttes már közel 10 éve ápol szoros kapcsolatot egymással, most könnyed hangulatú repertoárral és népdalfeldolgozásokkal ünnepeltek.
Havi rendszerességgel szervez tematikus táncházakat és közösségi programokat a Pötörke Népművészeti Egyesület. A kisebbeket minden alkalommal kézműves programok és a népi hagyományokhoz kapcsolódó játékok várják, a felnőttek györgyfalvi és mérai táncokat ismerhettek meg.
A sajtkészítés mesterségét sajátíthatták el az érdeklődők legutóbb az Angolparkban. Az egykori Esterházy nyári konyha épületében a minőségi élelmiszer előállításához kaphattak segítséget a tataiak. A foglalkozáson friss gomolyasajtot készítettek különböző ízesítésekkel.
U12-es jégkorong bajnokságot szerveztek Tatán, a Kőkúti jégsátorban. A szabályok szerint már lehetőség van arra, hogy kisebb pályán is hivatalos versenyt szervezzenek. A helyiek a tatabányai fiatalokkal mérkőztek meg, de Sopronból és Szombathelyről is érkeztek csapatok.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Április »«
2024 Április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930