A Nyitva c. film forgatásán jártunk | Kultúra | 24.huVideó: Bulvár videók sztárokról és celebekről, pletykák, botrányok:A Nyitva c. film forgatásán jártunk | Kultúra | 24.hu
Forrás: 24.hu, 2017/08/22 17:00

A Nyitva c. film forgatásán jártunk | Kultúra | 24.huA monogámia lehetetlenségét és alternatíváit járja körbe Nagypál Orsi Nyitva című vígjátéka, amely egy harmincas, hosszú évek alatt „összekopott” pár történetét meséli el. A sorozatfronton már bizonyított rendező (Terápia, Tóth János) első nagyjátékfilmjének főszereplői, Fanni és Bálint (Radnay Csilla és Kovács Lehel) az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásoknak úgy próbálnak elébe menni, hogy megnyitják a kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. A 317 millió forint Filmalap-támogatással készülő dramedy forgatókönyvét szintén Nagypál Orsi jegyzi, operatőre pedig Herbai Máté (A nyomozó, Testről és lélekről) lesz. A 32 napos forgatásra – a házasságkötő teremtől a swinger klubig – 30 különböző budapesti helyszínen kerül majd sor. A Füvészkertben, az egyik forgatási helyszínen jártunk, majd beszélgettünk a rendezővel és a főszereplőkkel arról, hogy fontos szerepet kap majd a szex, de a filmnek semmi köze sem lesz a Megdönteni Hajnal Tímeához. Szót ejtenek arról, miért nem való mindenkinek a monogámia, és miért nem női film a Nyitva. Videó.
Készítette: Diósi Szilvia, Muchichka László, Szász Zsófia
http://24.hu/
https://www.facebook.com/24ponthu/
App Androidra - https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.sanomamedia.hir24
App iOS-re - https://itunes.apple.com/hu/app/24.hu-friss-hirek/id379440463
App Windows-ra - https://www.microsoft.com/hu-hu/store/p/24hu/9wzdncrdd44f
Copyright © 2017 Central Digitális Média Kft.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Április »«
2024 Április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930