Mihályi Réka - A színpadi csókVideó: Bulvár videók sztárokról és celebekről, pletykák, botrányok:Mihályi Réka - A színpadi csók
Forrás: Sztárportré, 2018/04/23 10:15

Mihályi Réka - A színpadi csókMihályi Réka énekesnő a felnőttekhez a Group’n’Swing zenekarral szól.
Ez egy elegáns világ, amelyben az énekesnő azt mondja, teljes mértékben ki tud teljesedni nőként is, és előadóművészként is. A csapat zenei vezetője Romhányi Áron zongorista-zeneszerző, akivel 13 évvel ezelőtt lettek egy pár. Néhány éve a Group’n’Swing csapatába bekapcsolódott Magyar Bálint színész-énekes is.
A Group’n’Swing tavaly nyáron bemutatta a Holdfény mulató című koncert musicalt, amely idén is színpadra kerül. Ebben Magyar Bálinttal egy csókjelenet is szerepel, amelyről Réka elmondta: "Meg kellett tanulnom a színpadi csókot, és teljesen rá voltam stresszelve."
A szerelmes dalok között csattanó csók kapcsán kíváncsiak voltunk:
- Megérinti-e lélekben is a szereplőket ez az ismétlődő hatás?
- Mitől lesz igazi a színpadi játék?
"Ez nem tudja az embert hidegen hagyni. Állandó a macska-egér játék közöttünk a színpadon, akkor is ha nem a Holdfény mulató koncert musical-ben játszunk. Nagyon fontos, hogy a kapcsolat egy szoros barátságra épüljön."
Mihályi Réka a gyermek közönséghez Masni és Pocó világával szól, amelyben ugyancsak Romhányi Áronnal közösen játszanak. Hamarosan szóló dalokra is számíthatunk az énekesnőtől.
A SZTÁRPORTRÉ televíziós és rádiós műsorban 20-25 perces beszélgetésekben közismert magyar embereket kérdez Molnár Szabolcs. Olyan témákat hoz fel, amelyekről jó beszélgetni, amit jó valakivel megbeszélni, vagy egyszerűen csak szórakoztató. A vendégek általában zenészek, színészek, vagy egyéb ismert közéleti szereplők.
IRATKOZZ FEL► http://sztarportre.hu/feliratkozas
Weboldal: http://sztarportre.hu
Facebook: https://www.facebook.com/sztarportre.hu
Twitter: https://twitter.com/sztarportre
Google+: https://plus.google.com/u/0/b/104637031794366568183/104637031794366568183?pageId=104637031794366568183
sztarportre.hu interjú "interjú film" film beszélgetés "sztárportré műsor" "filmek magyarul" beszélgetések szórakozás talkshow sztárvendég őszinte exkluzív sztár életút boldogság tévéműsor mélyinterjú kötetlenAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Március »«
2024 Március
HKSzeCsPSzoV
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031