Astra HFC - Dorogi Diófa 3-1 (1-1)Videó: Sport videók, közvetítések:Astra HFC - Dorogi Diófa 3-1 (1-1)
Forrás: MLSZ TV, 2014/10/01 17:45

Astra HFC - Dorogi Diófa 3-1 (1-1)2014.09.28. Jet-Sol Liga 4. forduló
Astra HFC - Dorogi Diófa 3-1 (1-1)
összefoglaló
Az újonc Dorogi Diófa hibátlan mérleggel, három győzelemmel a tarsolyában utazott Csepelre, az Astra elleni rangadóra. A tavalyi szezon ezüstérmese az első mérkőzését elveszítette az MTK ellen, azóta viszont gólt sem kapott: Dombó János csapata a vendégek jó rajtja ellenére favoritja volt a mérkőzésnek, még úgy is, hogy sérülés miatt nem számíthatott a válogatott-kerettag belsővédő-párra, Pincze Gabriellára és Vidács Krisztinára.
A meccs úgy indult, mint amikor az erősebb ökölvívó egy rohammal a padlóra akarja küldeni ellenfelét. Az Astra két perc alatt két gólt szerezhetett volna, de miután a helyzetek kimaradtak, a Dorog úgy jött ki a szorításból, hogy gólt lőtt. Nagy Ágnes távoli szabadrúgását Kovács Klaudia beejtette, ezzel előnybe kerültek a vendégek, de az Astra szinte a kezdés utáni első támadásból válaszolni tudott, Megyes Ágnes jobb oldali beadását a kapu előtt, a hosszú saroknál árválkodó Telek-Sümegi Éva stukkolta a hálóba.
A gyors gólváltás azt sejttette, sok gólos meccsnek örülhetnek a nézők - de a folytatásban majd' egy órán keresztül nem történt semmi. A 63. percben azután egy újabb jobbról jövő beadás pecsételte meg a vendégek sorsát. A labdát ugyan a hosszú saroknál roppant magányos ácsorgó Godvár Katalin kanalazta a kapuba, de az érdem ezúttal is a Bakó kapussal felugró, őt megzavaró csapatkapitányé, Telek-Sümegi Éváé. Az újabb Astra gól tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést, a Dorog egyre jobban elfáradt, a mérkőzésnek ebben a periódusában egyértelműen az Astra volt az úr a pályán. Oly annyira, hogy egy kapu előtti kavarodást kihasználva, Telek-Sümegi Éva közelről újabb gólt szerzett, és ezzel, ha nem is fölényessé, de egyértelművé tette az Astra megérdemelt sikerét.Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Április »«
2024 Április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930