AZ EURÓPAI ZSIDÓSÁG GYÁSZNAPJAVideó: Regionális hírek, események:AZ EURÓPAI ZSIDÓSÁG GYÁSZNAPJA
Forrás: Globo TV, 2017/04/13 13:45

AZ EURÓPAI ZSIDÓSÁG GYÁSZNAPJAA szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium diákjai és pedagógusai április 12-án hajtottak fejet a Holokauszt áldozatai előtt. Gazdóf Miklósné, igazgatóhelyettes emlékeztette a diákokat arra, hogy az Országgyűlés 2000-ben döntött arról, hogy 2001-től minden évben április 16-án tartják meg hazánkban a holokauszt magyarországi áldozatainak napját, hiszen a magyar zsidóság a nemzet része volt és marad is. Az igazgatóhelyettes beszélt arról, hogy 1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és a rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai területén. Hadházi Imréné, pedagógus beszédében kiemelte azt, hogy a népirtásnak hat millió európai zsidó áldozata volt, azonban más nemzetiségűek is a gázkamrák és a halál és munkatáborok áldozatai lettek. A beszéd után a tanulók versekkel, prózával, valamint az alkalomhoz illő énekkel emlékeztek meg a vérrel és szenvedéssel teli időszakról.
http://globotv.hu/Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Április »«
2024 Április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930