Megszentelték a búzát április 27-én Felsőszentivánon, amely egyúttal a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program Bács-Kiskun vármegyei nyitórendezvénye is volt. Évről-Évre egyre több gazda csatlakozik a karitatív kezdeményezéshez és ajánl fel búzát, élelmiszert vagy pénzbeli adományt a rászorulóknak. Az eseményen Rittlinger József, a Magyarok Kenyere Alapítvány elnöke is részt vett, aki bejelentette: a felajánlásokból idén kétszer annyi fiatalnak tudnak ösztöndíjat adni a boldoguláshoz, mint tavaly.
Megszólalók:
Rittlinger József, elnök, Magyarok Kenyere Alapítvány
Farkas László, NAK Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének mezőgazdaságért felelős alelnöke
Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője
Vörös Szilárd, polgármester, Felsőszentiván
Idén is több programmal készült a Tánc világnapja alkalmából a Bácskai Művelődési Központ április 26-án, pénteken. Míg délután a Tóth Kálmán téren a Szenior Örömtánc bajai és környékbeli csoportjai, valamint a Sundance TSE táncosai léptek fel, addig este Kis Zoltán és a Bácska Banda várta az érdeklődőket magyar táncházzal az Eötvös utcában.
Megszólalók:
Pálfi Mária, közművelődési és közönségkapcsolati szakember, Bácskai Művelődési Központ
Jónai Andrásné
Kocsis Zsanett, pedagógiai asszisztens Sundance TSE
Kis Zoltán, táncpedagógus
Az online világ negatív következményeiről, annak személyiségre gyakorolt hatásáról tartott előadást Tari Annamária klinikai pszichológus, április 26-án, pénteken az Ady Endre Városi Könyvtárban. A szakembernek a közelmúltban jelent meg új könyve, amelyben a boldogságot kutatja. Úgy véli, a lelki jólétet a valóságban, az igazi kapcsolatokban, és a belső fejlesztésű önértékelésben lehet megtalálni.
Megszólalók:
Tari Annamária, klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus
Zalavári László, igazgató, Ady Endre Városi Könyvtár
A 2023/24-es szezonban utoljára telt meg jégkorongozókkal a Bajai Jégcsarnok. Az évad zárásaként az U8-as és U10-es korosztálynak szerveztek tornát Gömöri Csabáék. Az esemény méltó zárása volt a létesítmény első évének.
Megszólalók:
Gömöri Csaba, szakmai vezető, Bajai Harcsák
Vő Kornél, edző, Bajai Harcsák
Csergő Péter, edző, Szekszárdi Jégmadarak
Ancsin László, vezetőedző, PSN Zrt. Jégkorong SzakosztályAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!
Bajai TV, 2024/05/16
Bajai TV, 2024/05/15
Bajai TV, 2024/05/15
Bajai TV, 2024/05/14
Bajai TV, 2024/05/14
Bajai TV, 2024/05/13
Bajai TV, 2024/05/12
Bajai TV, 2024/05/11
Bajai TV, 2024/05/10