Ikonoktól vettünk búcsút 2016-banVideó: Mozielőzetesek, TV műsorok és sorozatok:Ikonoktól vettünk búcsút 2016-ban
Forrás: RTL Klub, 2016/12/27 20:15

Ikonoktól vettünk búcsút 2016-banNagy művészektől búcsúztunk 2016-ban, akik szebbé, gazdagabbá tették az életünket. Rájuk emlékezni nem kötelesség, hanem természetes, így talán életben tartjuk és tovább visszük mindazt, amit ők képviseltek, amit nekünk adtak művészetük által.
A hazai filmes és színházi világ idén búcsúzott Józsa Imrétől, Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznőtől, Kamondi Zoltán filmrendezőtől. Kertész Imre 87 éves korában, idén márciusban hunyt el. Esterházy Péter az ő temetésén, már súlyos betegen búcsúzott az egyetlen Nobel -díjas írónktól, aztán július 14-én ő is távozott.

 


 


 


A sportvilág olyan nagyságokat vesztett, mint Johan Cruijff háromszoros aranylabdás holland labdarúgó, és idén halt meg Mohammad Ali, boxlegenda, aki magát is a legnagyobbnak hívta.

 


 


 

Idén november 25-én, hunyt el Fidel Castro, a nemzetközi politikai élet egyik legmeghatározóbb személyisége is.

 


 


 

A magyar zenészek közül elvesztettük Somló Tamást, akit három hét múlva Laux József követett, aki az Omega és az LGT alapító tagja, a magyar zenetörténet meghatározó alakja volt.  
A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester Kocsis Zoltán novemberben halt meg, hatvannégy éves volt.

 


 


 

Idén januárban sokkolta a világot David Bowie halála, míg Prince ötvenhét évesen hunyt el.

 


 


 

És sajnos még karácsonyra is jutott egy rosszhír. December 25-én George Michael is távozott. Az énekes dalszerző mindössze ötvenhárom éves volt.

 


 


 


Január elsején hunyt el, 85 éves korában az egyetlen magyar Oscar -díjas operatőr, Zsigmond Vilmos.

 


 


 


Bud Spencer szép és teljes életet élt. Utolsó forgatásunk után egy évvel, június 27 –én hunyt el, nyolcvanhat éves korában.

 


 


 

2016-ban búcsúztunk Alan Rickmantől, Gene Wildertől, Anton Yelchintől, Kenny Bakertől, aki r2d2-t mozgatta a Csillagok háborúja című filmben, Michael Ciminotól, a Szarvasvadász rendezőjétől, Andrzej Wajda Oscar-díjas lengyel filmrendezőtől, Robert Vaughn amerikai színésztől, és néhány napja Gábor Zsazsától, a leghíresebb magyar hollywoodi sztártól.

 


 


 

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!Az objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

Kapcsolódó videók
megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Április »«
2024 Április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930