Lemond Szekeres ImreVideó: Mozielőzetesek, TV műsorok és sorozatok:Lemond Szekeres Imre
Forrás: TV2 videók, 2014/04/17 11:40

Lemond Szekeres ImreMesterházy Attilát tartja felelősnek a választási vereségért az MSZP-s Szekeres Imre. A párt volt elnökhelyettese a Facebookon jelentette be, hogy lemond az MSZP jászsági szervezetének vezetéséről. Azt is írta, hogy a párt elvesztegette az elmúlt négy évet, ami alatt Mesterházy volt az elnök. Mesterházy Attila azt mondta, fel sem merült, hogy le kellene mondania. Kiszelly Zoltán, politológus azt mondta, az 50 felszólalásból csak 2-3 tartalmát ismerhettük meg a sajtóból, amik inkább kritikus tartalmúak. "Pozíciófogás", ahogy Szekeres Imre is fogalmazott - Kiszelly szerint ezzel lehet legjobban magyarázni ezeket a nyilatkozatokat. Szerinte ugyanazok a problémák állnak a baloldal pártjai előtt, mint tavaly szeptember és idén január között: az együtt vagy külön kérdése. A politológus úgy gondolja, Mesterházy Attila nagyon erősen fogja az MSZP-t, és vélhetően, ha még a május 25-i választáson komoly vereséget is szenvedne, akkor sem mondana le. Ennek véleménye szerint két oka van: egyrészt ragaszkodik a hatalomhoz, másrészt pedig nem lát olyan alternatívát maga helyett, aki sikeresebben vezethetné a pártot, mint ő.
Nézd meg a Mokka videóját!
A Mokka a TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora. Sztárokat lát vendégül, életmód tanácsokkal szolgál, szakértőket szólaltat meg, asztrológiai előrejelzést ad. Hétköznapi hősök, már-már elfelejtett ismerős arcok tűnnek fel a képernyőn. Az első óra fajsúlyos közéleti, politikai témáit a második órában könnyedebbek követik, de minden szóba kerül, amiről az utcán beszélnek az emberek. A műsorvezetők nem titkolt szándéka, hogy a hétköznapok szürkeségét színes egyéniségükkel, humorukkal, szókimondó stílusukkal törjék meg.
Korhatár: 12 évAz objektív tájékozódás érdekében javasoljuk, hogy a híreknek / eseményeknek több külön forrásnál is nézz utána!

megjelölt videóidA videók előnézeti képének jobb alsó sarkában megjelenő gombbal tudsz videót hozzáadni a listádhoz. Ezek a videók mindaddig látszódni fognak itt jobb oldalt, amíg meg nem nézed őket.
jelenleg nincs videó a listádban
Napi bontás - 2024 Április »«
2024 Április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930